2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Kamu Geri majdnem egymillió forintot kocsikázott el 19 hónap alatt

Ugyan továbbra sem lehet tudni, összességében mennyibe került a baloldali főpolgármester előválasztási kampánya, azt azonban már látjuk, mennyivel nőtt hivatali autójának futásteljesítménye a nyári és őszi országjárása miatt.

Tizenkilenc hónap alatt több mint hatvanezer kilométer, majdnem egymillió forintnyi üzemanyagszámla – ez derült ki a lapunknak eljuttatott fővárosi dokumentumokból.

Karácsony Gergely főpolgármester hivatali személyautójának menetleveleit, üzemanyagszámláit azt követően kértük ki a Főpolgármesteri Hivataltól, miután kiderült: Budapest környezetbarát városvezetője kormányfőjelölti kampányának vidéki állomásaira (többek között Nyírtassra, Miskolcra, Szombathelyre, Szekszárdra, Szegedre, Kecskemétre, Komlóra, Érdre, Szentendrére, Hatvanba, valamint Hódmezővásárhelyre) a hivatali autójával érkezett. (A kudarcos országjárás egy-egy állomásán feltűnt a háttérben Gyurcsány Ferenc volt testőre, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság jelenlegi vezetője: Handl Tamás.)

A Mandiner korábbi érdeklődése során már kiderült, hogy

a főpolgármester részére a hivatali személygépjármű használata magáncélra is biztosított.

Csakhogy Karácsonynak nincs vezetői engedélye, így a céges autót hivatásos sofőrök vezetik. Ezért a december 1-én benyújtott közérdekű adatigénylésünkben a gépkocsivezetők munkaidejére, munkabeosztására is kíváncsiak voltunk.

A Mandinernek most elküldött dokumentumokból kiderült, hogy a Főváros a gépkocsivezetőket teljes munkaidős foglalkoztatás, kéthavi munkaidőkeret alkalmazásával foglalkoztatja. Munkakörük készenléti jellegűnek minősül, a munkaidő-beosztás szabályait a munkáltató állapítja meg. A gépkocsivezetők munkarend szerinti napi munkaideje legfeljebb huszonnégy, heti munkaideje legfeljebb hetvenkét óra lehet. A munkavégzés kéthavi időkeretben, hétfőtől péntekig egyenlőtlen munkaidő-beosztás alapján történik.

 

Százezres számlák, kiugró havi futásteljesítmények

Bár továbbra sem lehet tudni, hogy összességében mennyi pénzt áldoztak a pártok és a szponzorok a nem csupán zöldebb, de átláthatóbb Budapestért is küzdő főpolgármester előválasztási kampányára. (Karácsony szerint eleget; korábbi kormányfőjelölti riválisa, Márki-Zay Péter félmilliárdot emlegetett.) Azonban a hivatali személyautó havi futásteljesítményéből, valamint a lapunknak megküldött üzemanyagelszámolásokból kitűnik: a Főváros is hozzájárult a Párbeszéd társelnökének miniszterelnök-jelölti kampányához.

Karácsonyék tavaly májusban vették át az SDZ-323 rendszámú, hamuszürke, Toyota Prius Plug-In Hybrid típusú gépjárművet. 2021 májusáig, amikor a városvezető bejelentette indulását a baloldali előválasztási procedúrán, a céges autó havi átlagos futásteljesítménye 2500 kilométer volt,

a kampányidőszakban (májustól októberig) viszont ez majdnem a duplájára, havi 4700 kilométerre nőtt.

A városvezető hivatali személygépkocsija idén júliusban (6068 kilométer), illetve szeptemberben (6625 kilométer) futott a legtöbbet, az üzemanyagszámlák annak ellenére százezer forint fölé emelkedtek, hogy a MOL Nyrt. a töltőállomási (piaci) áraihoz képest bizonyos százalékú kedvezményt biztosít a Hivatal számára. Összehasonlításképpen: 2020 júliusában 3245, szeptemberben 2142 kilométert tettek meg a céges autóval; előbbi futásteljesítményért 28 ezer 260, utóbbiért 19 ezer 400 forintot fizettek. Mindemellett meg kell említenünk, hogy az üzemanyagárak jelentős drágulása is hozzájárult a költségek emelkedéséhez.

Forrás: Mandiner

 

 

 

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató