2022. január 27. - Angelika
EUR : 359.65
USD : 318.64
Időjárás ikon

Lengyelország megduplázza haderejét

Lengyelország bejelentette, hogy hadseregének létszámát 300 000 főre kívánja bővíteni - ezzel a legnagyobb lenne az Európai Unióban. Mindezt azzal indokolják, hogy egyre jobban aggódnak a Fehéroroszországból érkező destabilizáló fenyegetések miatt, valamint a nyugati média újabb, orosz csapaterősítésről szóló hírei miatt, melyek az ukrán határ mentén figyelhetők meg.


 
Jövőbeli forgatókönyvek

Jaroslaw Kaczynski miniszterelnök-helyettes Lengyelország érzékeny geopolitikai helyzetére hivatkozott, amely szerint az ország ütközőpont Közép-Európa és Oroszország között, beszélt „orosz birodalmi törekvésekről”, valamint a Lukasenko vezette Fehéroroszország által folytatott „hibrid háborúról”, mely a muszlim migránsok tömeges átvezénylését jelenti a lengyel határon.

Kaczynsk szerint a védelmi törvényjavaslat célja a nemzeti fegyveres erők radikális megerősítése. „Ha el akarjuk kerülni a legrosszabbat, azaz a háborút, akkor a régi szabály szerint kell cselekednünk:

Ha békét akarsz, készülj fel a háborúra

– mondta egy sajtótájékoztatón.

Hozzátette, hogy Lengyelországnak meg kell őriznie azt a képességét, hogy hosszú ideig egyedül is hatékonyan meg tudja védeni magát - mivel a NATO és Európa keleti szárnyán fekszik. Ez olyan jövőbeli forgatókönyvekre való utalás, amelyek szerint a „hadseregnek hosszú ideig egyedül kell majd kitartania”, és a NATO-ra vonatkozik - a feltételezés szerint a NATO döntéshozatali procedúrája túl lassú lenne egy Lengyelország és Fehéroroszország vagy akár Oroszország közötti konfliktus kitörése esetén.

Nagyszabású katonai törekvések

Az Associated Press beszámolt róla, hogy Lengyelország üdvözölte a Trump-kormányzat korábbi, az európai NATO-országokat a katonai kiadások gyors növelésére felszólító javaslatát, amit számos uniós ország visszautasítással fogadott. A törvényjavaslat, amelyhez még a parlament és az elnök jóváhagyására van szükség, egy 1967-es, meglévő törvényjavaslatot hivatott felülírni.

Lengyelország akkoriban a Varsói Szerződés keleti katonai szövetségének tagja volt, Moszkva ellenőrzése alatt. Az ország 1999 óta a NATO tagja, és rendszeresen hivatkoznak rá, mint azon kevés szövetségi tagok egyikére, mely GDP-jének legalább 2 százalékát védelmi célokra fordítja. Kaczynski a védelmi miniszterrel, Mariusz Blaszczak-kal együtt kijelentette, hogy szerintük a változások a NATO számára is előnyösek lesznek.

Fehérorosz „hibrid háború”

A hadsereg ilyen nagymértékű bővítésére irányuló törekvés egyik fő mozgatórugója a Fehéroroszországból érkező migrációs nyomás. Lengyelország többször is elítélte, hogy szerintük Minszk szándékosan arra törekszik, hogy a migránsválságot a Lukasenko-kormány elleni nyugati szankciók megtorlásaként használja fel. Lengyelország emiatt megerősítette csapatait a fehérorosz határnál. Egyesek szerint a fehérorosz erők szó szerint arra kényszerítik a közel-keleti migránsokat, hogy a határkerítésnél inzultálják az őröket, és ne működjenek együtt a hatóságokkal. Az elmúlt napokban Lengyelország és Fehéroroszország között fegyveres összecsapás és agresszív fellépés vádjai és ellenvádjai hangzottak el.

A VOA News arról számolt be, hogy Fehéroroszország csütörtökön beidézte a lengyel nagykövetet Minszkbe, hogy tiltakozzon Varsó, a hét elején tett azon állításai ellen, miszerint fehérorosz határőrök azzal fenyegetőztek, hogy tüzet nyitnak egy lengyel járőrre. A Lengyelországba, Litvániába és Lettországba irányuló migránsáradat azt eredményezte, hogy mindegyik ország militarizálta a határait. A közelmúltban a diplomáciai tiltakozások is élénkültek, minden szemben álló fél nagyköveteket hivatott be. Fehéroroszország azonban hivatalosan tagadta, hogy ő állna a migránskaravánok mögött, melyek állítólag főként irakiakból állnak. 

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató