2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Hann Endre: Azt sem tartom kizártnak, hogy szétszakadhat az ellenzék áprilisig

Az ellenzék kapcsán elmondta továbbá, hogy szerinte „még mindig erősebb a rivalizálás, mint az együttműködésnek a hatékonysága”.

Hann Endre, a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet vezetője interjút adott a HírKlikknek. Az interjúban szóba került a baloldali előválasztásis. A kutató megjegyezte, hogy ez volt az egyetlen olyan eseménye az évnek, amikor az ellenzék „átvette a napirendnek a diktálását, ezzel sikerült valamennyire fordítani”. Ezután egyből kifejtette, hogy szerinte „nemigazán” sikerült a fordítás, illetve, kijelentette:

„elég határozottan merem állítani”, hogy ha most vasárnap lenne a választás, a Fidesz győzne. 

„Ezt sem tartom kizártnak” – válaszolta Hann arra a felvetésre, miszerint szétszakadhat az ellenzék az áprilisi választásokig. „Nem lehet túlságosan optimista az ellenzék” – jegyezte meg. „Általában a Fidesz diktálja a napirendet, vagy ha nem is, akkor is az ellenzék a Fidesz kritikájával tudja leginkább önmagát kifejezni”. Az ellenzék kapcsán elmondta továbbá, hogy „még mindig erősebb a rivalizálás, mint az együttműködésnek a hatékonysága”. 

Egy teljesen más politikai gondolkodás, fellépés jelent meg Márki-Zay Péter személyében”

 – fogalmazott.

A kiszivárgott kutatásról

Mint ismeretes, december közepén megjelent egy kutatás a 444-en, amely az ellenzéki pártoknak készült, az Iránytű intézettől, belső használatra. „Általános bizalomvesztés figyelhető meg az országban, nagyon sok tekintetben” – mondta a kutató. Kifejtette, hogy konkrétan a közvélemény-kutató szakma felé is egyre többen bizalmatlanok, aminek kapcsán megjegyezte:

nem vagyok paranoiás, de néha úgy érzem, hogy mintha valami céltudatosság is lenne abban, hogy ezt a szakmát ennyire megkérdőjelezzék, aláássák”. 

Hann Endre szerint az a „bizonyos szivárogtatás” is sokat rontott a helyzeten, de az túlmutat ezen a kérdésen. „Ez az egész történet, az ellenzéki pártok közötti bizalomnak a súlyos hiányosságaira is rámutat” – fogalmazott.

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató