„Halottról vagy jót vagy semmit.” Az emlékezők hümmögnek, hogy hát igen, mindenki tudja, milyen ember volt a megboldogult, de hát ne bolygassuk, mégiscsak ókori bölcsek mondták, ők meg csak tudják, hiszen attól ókori bölcsek. De tényleg mondtak ilyet a rómaiak és a görögök?
„De mortuis nil nisi bonum” – „Halottakról vagy jót, vagy semmit.” A mondat elég egyértelmű. De van egy menekülési útvonal: a mondatot ugyanis „De mortuis nil nisi bene” alakban is idézik és ezzel a határozóval már azt is jelentheti „Halottakról vagy jól, vagy sehogy” – azaz, hogy valótlanságot ne állítsunk az elhunytról.
Látjuk itt a különféle okoskodásokat, sőt felszólítanak arra, hogy hogy kell kommentelni Homonnay halálhírét. Siratják, búcsúznak tőle, sőt már felszólítanak imára is, hogy imádkozzunk érte. A mai politikai helyzetben senki nem beszél a legfontosabb dologról Homonnayval kapcsolatban. Mindenekelőtt tegyük azt félre, hogy mi bármiféle kegyeletsértésről szeretnénk írni. A teljes ellenzéki oldal megmagyarázná a megmagyarázhatatlant, hogy egy olyan közéleti szereplő halt meg, aki nyíltan a kereszténységet gyűlölte és simán, mindenféle lelkiismeretfurdalás nélkül tette ezt közzé heti rendszerességgel. Mindenki féreg volt a szemében, aki nem az ő világát támogatta.
Ő volt az is, ha valaki egy picit is jobbra pozícionálta magát Dobrev Klárától, az már szerinte náci volt és fasiszta. De hozzá köthető az is, hogy belebegtette, amennyiben elkapja a koronavírust, úgy nem orvoshoz megy, hanem a fideszeseket köhögi le.
Lehet, hogy erősnek hangzik, de ennek az az értelme, hogy 3 millió magyar embert szívesen halálba kergetett volna. De amiért mi igazából billentyűzetet ragadtunk, és ha senki nem meri bevállalni, mi megtesszük ismét, ő volt az, aki az alábbiakat jegyezte:
„Amikor meglátok egy kiskorút, aki visít, a pörköltöt a tesója hajába keni, földhöz vágja magát a járdán, stb., akkor minden egyes alkalommal a következőket mondom el: »köszönöm Istenem, hogy bz_nak teremtettél«. Ilyenkor kaján mosollyal nézem a meggyötört szülőt, és arra gondolok, hogy egy babakocsi ára annyiba fáj mint egy repjegy New Yorkba. Gyűlöljetek! Azt el is felejtettem mondani, hogy amikor a januári hőségben Rióban esténként bulizni mentem, és pár óra alvás után karikás szemmel mentem ki Ipanemán a strandra, nagyon sokat gondoltam azokra a barátaimra, akik szintén nem tudták kialudni magukat, mert jött a gyerek foga.”
Mindenféle kegyeletgyalázás nélkül szeretnénk tudatosítani, hogy a mi legfőbb problémánk az, hogy amíg gyászolják ezt az embert, addig elfeledkeznek arról, ahová az az élet vezet, amit Homonnay szeretett volna Magyarországra erőltetni és kampányolt ezért.
Elmenni egy buzibárba melegként, aztán a tetemét hajnalban megtalálni kihűlten, meztelenül egy WC-ben, drogokkal körülötte.
Az írás ezért született, mert mindenki pontosan ismer minket, ez az a világ, ami ellen harcolunk. És jó példát szolgáltatott Homonnay halála ehhez.
Búcsúzóul egy Top 10-es összeállítás Homonnaytól:
1,
2,
„Bő egy hónap, és elérkezik szent királyunk ünnepe, amikor szoknyás férfiak szar számokat énekelve körbehurcolnak a pesti belvárosban egy mumifikált kezet, melyről csak annyi tudható biztosan, hogy a tulajdonosa azzal maszturbált, és a seggét törölte.”
3,
4,
„Rohadjon meg a Fidesz, meg azok is, akik rájuk szavaznak.”
5,
„Amikor meglátok egy kiskorút, aki visít, a pörköltöt a tesója hajába keni, földhöz vágja magát a járdán, stb., akkor minden egyes alkalommal a következőket mondom el: »köszönöm Istenem, hogy bz_nak teremtettél«. Ilyenkor kaján mosollyal nézem a meggyötört szülőt, és arra gondolok, hogy egy babakocsi ára annyiba fáj mint egy repjegy New Yorkba.
6,
„Novák Katalin egy ostoba, hülye picsa. Szégyen, hogy ilyen valaki Európában államtitkár lehet. Aki hallja, adja át. Az ilyen seggfejek miatt megyünk ki jövőre is a Pride-ra. Sokan.”
7,
„Kurva anyját az összes fideszesnek Áprilisban szavazzál!”
8,
9,
„Mikor takarodik már el az összes rohadék fideszes a kurva anyjába, és mikor nem lesz ciki Európában az, hogy magyarok vagyunk – mert ma az.”
10,
Gyűlöljetek! Azt el is felejtettem mondani, hogy amikor a januári hőségben Rióban esténként bulizni mentem, és pár óra alvás után karikás szemmel mentem ki Ipanemán a strandra, nagyon sokat gondoltam azokra a barátaimra, akik szintén nem tudták kialudni magukat, mert jött a gyerek foga.”
