2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Vadai: Nehéz feldolgozni, hogy nem Dobrev lett a miniszterelnök-jelölt

A DK alelnöke szerint a kormány most ugyanazt csinálja, mint 20 évvel ezelőtt: osztogatnak, de közben elinflálják a szétosztott pénzt. Vadai ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány nem pontosan úgy osztogat, mint ahogy azt eredetileg ígérték. Az ellenzéki folyamatokat pedig úgy kommentálta: szerinte nincs gubanc az összefogásban.

Béremeléseket, nyugdíjemelést, adócsökkentést és adóvisszatérítést ígér a kormány 2022-re. Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció alelnöke azt ATV Start című műsorában arról beszélt, mindez nem újdonság, a kormány 2002-ben is ezt csinálta: osztogatott, de közben elinflálták a szétosztott pénzt. Akkor viszont ez nem volt elég a választási győzelemhez – emlékeztetett Vadai.

A DK-s szerint a kormány egyébként nem pontosan úgy osztogat, mint ahogy azt eredetileg ígérték. A fegyverpénz kapcsán például még 2019-ben ismétlődő összegről beszéltek, a mostani döntés azonban már csak egyszeri juttatásról szól – mutatott rá Vadai, aki szerint ez a mostani összeg „nagyjából sem fedezi” az elmúlt évben elmaradt fizetésemelést, sokan pedig a mostani fegyverpénzből is kimaradnak.

„Nincs gubanc”

Azzal kapcsolatban, hogy Márki-Zay Péter újévi köszöntőjével újabb támadási felületet szolgáltatott az ellenzék, Vadai azt mondta: szerinte nincs gubanc az összefogáson belül. Természetes, hogy akik az előválasztásból „vesztesen” jöttek ki, most egy gyászfolyamaton mennek keresztül – vélekedett a politikus, aki – mint mondta – DK-s lévén nyilvánvalóan maga sem örült, hogy nem Dobrev Klára lett a miniszterelnök-jelölt, de elfogadták az eredményt. Mindezt ugyanakkor nehéz feldolgozni, és a választóknak még a politikusoknál is több időre van szükségük ehhez – vélekedett.

Vada szerint ugyanakkor mindez nem veszélyezteti a kampányt és a választásra való felkészülést.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató