2022. január 25. - Pál
EUR : 357.02
USD : 314.86
Időjárás ikon-7°

Makizaj: az összefogott ellenzék adja a most kiutalt javakat, nem Orbánék

Budapesten mind a tizennyolc körzet az ellenzéké lesz a méréseik alapján – mondta Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás közös miniszterelnök-jelöltje szombati, Gér Mihállyal közös kampányrendezvényén Monoron. A Pest megye 10-es körzet ellenzéki jelöltének körzetére azt mondta: nyerhető a főváros agglomerációjának jelentős részéhez hasonlóan, de ehhez sok munkájukra lesz szükség.

Az ellenzéki aláírásgyűjtést egy „közbülső állomásnak” nevezte a kormányváltásig. „Magyarország lehet, hogy a lenini úton előre megy, az orbáni úton biztosan előre megy, Orbán Viktor egyre gazdagabb, a gázszerelője néhány év alatt gazdagabb lett, mint az angol királynő” – fogalmazott, de szerinte „mi ezen az úton lemaradtunk” és a cigányság körében is egyedül Farkas Flóriánt sikerült felzárkóztatni.

„Mi azt gondoljuk, hogy a teljes társadalom megérdemli azt a jólétet és biztonságot, amit tizenkét év után először önök is megtapasztaltak” – fogalmazott a kormányzati jóléti intézkedésekre utalva.

Bár úgy látják, mintha Orbán Viktor adná ezeket, de én elmondom, hogy ezt az összefogott ellenzék adja önöknek”

– fogalmazott.

Úgy folytatta: „Ugyanis tizenkét év alatt nem véletlenül nem jutott eszükbe ez a sok intézkedés, nem véletlenül nem adták önöknek ezt a pénzt, hanem megtartották maguknak. Tizenkét év alatt ugyanis nem féltek attól, hogy le lesznek váltva, elég volt gyűlölködni, migránsozni, rezsit csökkenteni, a melegeket és a romákat szidni és gyűlöletet szítani. Most először kénytelenek lépni, mert most először igenis van remény egy tisztességes Magyarországra, ahol nem a politikusok gazdagodnak, hanem az emberek.”

Márki-Zay arról is beszélt: Magyarország az egész Európai Unió legszegényebb országa lett, mert bár az átlagos fogyasztás terén Bulgária szegényebb nálunk, de ott is egyenlőbben vannak elosztva a javak. Szerinte nincs olyan ország sem, ahol többen halnának meg a koronavírusban, mint nálunk.

"Szándékosan rohasztották le a magyar egészségügyet" – fogalmazott, szerinte azért, hogy magánosítani tudják. A rendezvény után a HírTV kérdésére az „Orbán Viktornak járó grazi magánkórházat” emlegetve arról beszélt: szeretné, hogy az állami egészségbiztosító fizesse ki akár magánszolgáltatóknál is a szükséges beavatkozásokat.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató