2024. április 20. - Tivadar
EUR : 395.06
USD : 371.09
Időjárás ikon11°

Varga Judit: segíteni tettekkel lehet

Megnyitotta kapuit az érdi Áldozatsegítő Központ. A központ a kormány átfogó programja részeként létesült, amelynek célja, hogy 2025-re minden megyeszékhelyen működjön egy hasonló létesítmény. Az intézmény átadásán Varga Judit is részt vett, aki beszédében hangsúlyozta, hogy segíteni nem szavak útján, hanem tettekkel kell. 

Varga Judit szerint a kormány fontos feladatának tekinti a bűncselekmények, illetve a tulajdon elleni szabálysértések áldozatai által elszenvedett társadalmi, erkölcsi, anyagi károk és érzelmi sérülések enyhítését.

Ennek érdekében az igazságügyi tárca és a Pest Megyei Rendőr-Főkapitányság a hatékonyabb áldozatvédelem segítésére együttműködési megállapodást írt alá. A dokumentumban foglaltak eredménye a helyi rendőrség épületében az áldozatsegítő pont életre hívása

– tette hozzá.

A miniszter kitért arra is, hogy már kilenc megyében működik áldozatsegítő központ, és a most átadott érdin kívül Salgótarjánban hoztak létre áldozatsegítő pontot, a gyorsabb ügyintézés érdekében. Az áldozatsegítés nagy hozzáértést igénylő komplex tevékenység, kormányhivatalok, rendőri szervek, egyházak, civil szervezetek együttműködését igényli, hogy a sértettek mielőbb megfelelő, testre szabott segítséghez juthassanak. Varga Judit arra is kitért, hogy a kormány célja, hogy 2025-re valamennyi megyeszékhelyen működjön áldozatsegítő központ.

Az elmúlt évben tizennyolcezer állampolgár panaszait orvosolták az áldozatsegítő központokban

– jelezte a miniszter, aki arra is kitért, hogy külön áldozatsegítő telefonvonal is az állampolgárok rendelkezésére áll, amelyet a 06-80-225-225-ös számon lehet elérni. Töreki Sándor bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy külön érzékenyítő tréningeket szerveznek a rendőröknek.

Ennek a képzésnek az a célja, hogy a krízishelyzetbe került áldozatok minél rövidebb időn belül hozzájuthassanak a segítséghez

– fűzte hozzá. A főkapitány-helyettes sikeresnek nevezte a nyomozók és az áldozatsegítők közötti együttműködést.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató