2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Vlagyimir Putyin elrendelte a nyugdíjak inflációt meghaladó indexálását

A nyugdíjaknak az infláció feletti, 8,6 százalékos indexálására utasította az orosz kormányt Vlagyimir Putyin elnök.

„A korábban meghozott döntések nem teszik lehetővé, hogy az emberek fedezzék a tavalyi magasabb inflációval kapcsolatos költségeket. Ezért javaslom, hogy ahogyan azt az Egységes Oroszország (kormánypárt) nyári kongresszusán és a decemberi nagy sajtótájékoztatómon is elmondtam, a nyugdíjakat az infláció fölötti szinten indexáljuk” – mondta Putyin a kormány tagjaival tartott találkozóján.

Az elnök az előzetes adatokra hivatkozva azt mondta, az infláció 8,4 százalékos lehet, és arra kérte a kormányt, hogy a lehető leghamarabb hozzon döntést az ügyben.

A szövetségi statisztikai szolgálat (Roszsztat) előzetes adatai szerint Oroszországban a 2019-es 3 és a 2020-as 4,9 százalék után 2021-ben 8,39 százalékra gyorsult fel az infláció, ami a legmagasabb érték a 2015-ben mért 12,9 százalék óta.

Az orosz nyugdíjakat január 1-től 5,9 százalékkal indexálják. Az orosz pénzügyminisztérium sajtószolgálata szerint a nyugdíjak indexálására összesen 549,7 milliárd rubelre, az 5,9-ről 8,6 százalékra emeléséhez pedig 172,7 milliárd rubelre lesz szükség. (A rubel most kb. 4,17 forintot ér.)

Jelena Bibikova, az orosz parlamenti felsőház szociálpolitikai bizottságának elnökhelyettese azt mondta, hogy a nem dolgozó nyugdíjasoknál a 8,6 százalékos indexálás átlagosan 1400 rubel többletet jelent majd nekik.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató