Vádat emeltek két fogvatartott ellen, akik áramot akartak vezetni a zárkaajtóba, hogy így álljanak bosszút a felügyelőkön. A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség közleménye szerint emberölés előkészületével vádolják a két férfit, akik közül az egyik visszaeső, a másik pedig többszörös visszaeső.
A vád szerint a Szegeden fogvatartott két vádlottnak 2020. szeptember 18-ára nem maradt kávéja és dohánya, a felügyelők pedig nem engedték, hogy más fogvatartottak kávét és cigarettát adjanak nekik. Emiatt találták ki azt, hogy megbontják a cellájukban található hosszabbítót, majd egy vezetékdarabot csatlakoztatnak az egyik konnektorba és a fém zárkaajtó kilincsébe, hogy az ajtóhoz legközelebb hozzáérő felügyelőnek halálos áramütést okozzanak. A két elítélt egy késsel meg is bontotta a hosszabbítót, és kihúzták a vezetékeket, de tervüket már nem tudták végrehajtani, mert a zárkafelelős elvette tőlük a hosszabbítót, és jelentette a történteket.
(MTI)
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
