2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Csoportos nemi erőszak miatt kilenc év börtönre ítélték a volt brazil válogatott futballistát

A korábbi ítéletet helyben hagyva kilenc év börtönbüntetésre ítélte szerdán az olasz legfelsőbb bíróság a százszoros brazil válogatott futballistát, Robinhót, mert részt vett egy csoportos nemi erőszakban – írja az MTI.

A 37 éves Robinhóra még 2017-ben szabta ki először egy olasz bíróság ezt a büntetést egy 2013-ban, Milánóban történt eset miatt. A vád szerint az akkor az AC Milanban futballozó játékos és barátja, Ricardo Falco és további négy társuk megerőszakolt egy 23 éves nőt. Falco szintén kilenc év börtönt kapott, a társaikat azonban nem találta meg a rendőrség.

Brazíliának nincs kiadatási egyezménye Olaszországgal, de így sem lehet nyugodt Robinho, mert ha olyan helyre utazik, amelynek van – ez csaknem hetven ország -, akkor azt kockáztatja, hogy alkalmazzák vele szemben a nemzetközi elfogatóparancsot.

A fiatalon korszakos zseninek tartott Robinho korábban a Real Madridban és a Manchester Cityben is játszott. 2010-től 2015-ig az AC Milan játékosa volt, utána a kínai Guangzhou Evergrandéhoz igazolt. Az elmúlt években több török csapatnál is megfordult. 2020 októberében első profi csapatához, a Santos FC-hez igazolt, de a bírósági ítélet miatt a szurkolók tiltakoztak a szerepeltetése ellen, így hat nap után szerződést bontottak vele. Robinho 2003 és 2017 között 100 válogatott meccsen 28 gól szerzett.

Korábban is megvádolták nemi erőszakkal, amikor még Manchesterben játszott, de abban az ügyben 2009-ben felmentették.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató