2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Hatvanan gyalogolnak Debrecenből 70 kilométert a Donnál elesett katonák emlékére (Videó)

Három nap, 60 résztvevő és 70 kilométer: a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola növendékei idén is csatlakoztak a Doni Hősök Emléktúrához. A résztvevők ezzel tisztelegnek a második világháborúban harcoló magyar katonák előtt.

Teljes menetfelszerelésben gyülekeztek a 22. Doni Hősök Emléktúra résztvevői az ország első honvéd középiskolájának udvarán. Voltak, akik téli gyakorlóban, mások második világháborús katonai egyenruhában érkeztek.

- Mindig is szerettem az ilyen emlékező rendezvényeken részt venni, mert nagyon fontosnak tartom a múlt katonáira való emlékezést és az emlékük tiszteletét – mondta Cseh Csaba Gyula.

A Kratochvil Honvéd Középiskola növendékei egy évtizede állandó résztvevői az országos akciónak. Volt már olyan emléktúra, amelyet 140-en teljesítettek.

Idén a járvány miatt hatvanan teszik meg a 70 kilométeres távot. Az intézményben a hazafias, honvédelmi nevelésben kiemelt helyet kap a katonahősök emlékezete.

- Ez a 79. évfordulója a doni áttörésnek, egy kiváló alkalom, hogy ezt egy valós fizikai teljesítménnyel, egy három napon keresztül tartó, közel 70 kilométeres menettel megkoronázzák. Egy kicsit talán jobban bele tudják élni magukat azokba a szituációkba, amellyel a Donnál a 2. magyar hadsereg katonái találkozhattak – mutatott rá Fekete András, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola katonai igazgatóhelyettese.

Az emléktúra résztvevői minden nap 22-25 kilométert tesznek meg. A végcél Hajdúnánás, ahová a tervek szerint szombaton délután érkeznek meg.

Forrás: Dehir.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató