2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Makizaj: Kormányváltásra és kormányzásra készülök, ezért egyeztettem Bajnaival

Márki-Zay gyakorlatilag elismerte: egyeztetett Londonban a libás Bajnaival.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje megköszönte a megszorító csomagjáról híres Bajnai Gordon „értékes gondolatait”.

„Kormányváltásra és kormányzásra készülök, ezért számos politikussal, diplomatával, szakemberrel egyeztetek. Kifejezetten örültem, hogy londoni utazásom alatt Bajnai Gordonnal is találkozhattam, eszmét cserélhettünk, megvitathattuk az ország előtt álló legfontosabb kihívásokat. Magyarország egykori miniszterelnöke egy válság közepén vette át az országot, teljesítményét pedig még olyan politikai ellenfelei is elismerték, mint Orbán Viktor”

– állítja Facebook-bejegyzésében a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Kétes elismerés lehet ez, hisz Bajnai kormányzása alatt vették el a 13. havi nyugdíjat és a 13. havi fizetést a közszférában. 

A 2009. április 14-én hivatalba lépett, magát „szakértőinek" nevező, Bajnai Gordon vezette új MSZP-kormány április 19-én jelentette be programját, melyben a költségvetés kiadásait 2009-ben 350-400, 2010-ben pedig 900 milliárd forinttal tervezték csökkenteni (a 2008-as költségvetés 10 százalékával!). A közszférában két évre befagyasztották a bruttó bértömeget (vagyis béremelést csak elbocsátásokkal lehetett volna kapni), visszavonták a 2009 második félévi keresetkiegészítést, továbbá megszüntették a 13. havi bért. A nyugdíjasoknak rengeteg megszorítással kellett szembenézniük: Bajnaiék előrehozták a nyugdíjkorhatár emelését, a 2009-es és 2010-es nyugdíjkorrekciót is visszavonták, valamint megszüntették a 13. havi nyugdíjat. 10 százalékkal csökkentették a táppénzt, befagyasztották a családi pótlékot, rövidítették a gyes és a gyed idejét két évre háromról (ehhez bölcsődeépítéseket ígértek, de azok nem valósultak meg). Megszüntették a lakástámogatási rendszert, és fokozatosan kivezették a gázár- és távhő-kompenzációt. További kíméletlen megszorításokat jelentett, hogy csökkentették a tömegközlekedés támogatását, ezzel drágultak a jegyek és a bérletek. Az EU-s agrártámogatások nemzeti önrészét is csökkentették. Az adórendszert sem kerülték el a szélsőséges megszorítások: 25 százalékra nőtt például az ÁFA, meghirdették az ingatlanadót és a vagyonadót, nőtt a személyi jövedelemadó.

Márki-Zay Péter rendre elismerően beszél Bajnai teljesítményéről

Először 2019-ben, az azóta Gyurcsány Ferenc pártjában, a DK-ban politizáló Kálmán Olgának fogalmazott úgy: „Átadták a terepet az egyébként nagyon tehetséges Bajnai Gordonnak, egy kisebbségi kormánynak, hogy hozza helyre, amit ők elrontottak. [...] A fenntarthatatlan helyzetet a Bajnai-kormány kezelte, megszüntette a 13. havi nyugdíjat, elkezdte az államháztartást rendbe tenni, megszorító intézkedéseket vezettek be. [...] Közgazdászként teljesen helyénvalónak tartottam azokat az intézkedéseket, amelyeket a Bajnai-kormány bevezetett, hiszen azokat mindenképpen végre kellett hajtani.”

Márki-Zay máskor, Bajnai Gordonról beszélve megjegyezte azt is: a 2009 és 2010 közötti egy év sok szempontból a legeredményesebb időszak volt Magyarországon.

Ekkor, ebben az egy évben hajtotta végre a szocialista kormány – kisebbségben, Bajnai Gordon vezetésével – a rendszerváltozás óta eltelt időszak legbrutálisabb megszorítását.

„Én egy olyan politikai kultúra megteremtésén dolgozom, ahol természetes, hogy jobb és baloldali közéleti szereplők leülnek, és beszélnek egymással. Ahol tiszteletet adunk a tudásnak és a teljesítménynek, ahol igyekszünk a mások tapasztalatából is tanulni, mert máshogy nem lehet felemelni ezt az országot. Köszönöm Gordonnak az értékes gondolatokat. Csak felfelé!” – áll Márki-Zay Péter bejegyzésében. 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató