2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

A bíróság szerint lehet pedofilozni a Labriszt

A bíróság szerint nem sérti a Labrisz "jó hírnevét", hogy a Magyar Nemzet egy írásában pedofilnak bélyegezte őket. A döntést Orbán Viktor egyik kijelentésével indokolták.

 

„A Fővárosi Ítélőtábla mai ítélete szerint nem sértette meg a Labrisz Leszbikus Egyesület jó hírnevét a Magyar Nemzet azon írása, amelyben pedofilnak bélyegezte meg A Meseország mindenkié című mesekönyvet kiadó civil szervezetet”

– picsogja a honlapján a Magyar Helsinki Bizottság.

A Soros szervezet honlapján közzétett közleményében azt írta, hogy a bíróság Orbán Viktor 2020. október harmadiki rádióinterjújában tett kijelentésében összemosta a pedofíliát és a Labrisz kiadványát, a kormánypárti sajtó pedig ezt követően kapcsolt egy fokozattal feljebb, „hogy ezt a nyilvánvaló hazugságot igazolja”.

Mint írták, a Magyar Nemzet október 12-én hozta le Németh György szociológus-közgazdász írását, amelyben Németh azt állította, hogy a mesekönyvet a pedofíliához, a Labriszt pedig egy pedofil szervezethez hasonlóan kell megítélnünk.

A Labrisz a cikk miatt beperelte a Magyar Nemzet kiadóját a Magyar Helsinki Bizottság segítségével, a pert pedig első fokon megnyerték tavaly novemberben.

A Fővárosi Ítélőtábla azonban kedden homlokegyenesen más következtetésre jutott, így megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. Szóbeli indoklásában a bíróság kitért arra, hogy Orbán Viktor is lát kapcsolatot a homoszexualitás és a pedofília között, a Magyar Nemzet pedig cikkében nem tett mást, mint erre hozott tudományos bizonyítékokat.

A Helsinki Bizottság szerint ez a bírói érvelés már csak azért is rendhagyó, mert a kormányfő propagandaszövege nem volt a mai per tárgya.

„A mai döntés indoklásban az pedig még meghökkentőbb volt, hogy a bírói tanács szerint mivel a pedofília is bántja a gyerekeket, és ez a könyv is azt teszi, ezért a párhuzam nem lehet sértő. Nem tudni, miféle bizonyítékot talált arra az eljáró tanács, hogy az elfogadást segítő könyv bármiféle kárt tenne a gyerekekben, és mindaz a pedofília bűncselekményéhez hasonlítana” – tette hozzá a Helsinki Bizottság.

A bíróság így nem kötelezte bocsánatkérésre a Mediaworks napilapját, illetve annak sérelemdíjat sem kell fizetnie a Labrisznak. A Sorosista Labrisz nem nyugszik bele a jogerős döntésbe, felülvizsgálati eljárást kezdeményeznek.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató