2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Makizaj üzent: legálisan lehet drogozni, melegeknek házasodni ha megválasztanak

Márki-Zay Pétert vendégül látta az egyetemisták által alapított Mozaik Kör, akik főként a fiatalok helyzetéről kérdezték az ellenzéki kormányfőjelöltet. Oktatási, lakhatási kérdések kerültek elő, de megkérdezték azt is, megválasztása esetén legalizálná-e a marihuánát és a melegházasságot. Kiderült az is, kit tart a 20. század legfontosabb magyar politikusának, és, hogy ki a példaképe,- írja a Telex.

A Mozaik Kört 2020 októberében alapították, jelenleg nagyjából 35-40 tagja van, főként jogászok, többnyire az ELTE-ről és a Pázmányról. Hangsúlyozták, hogy önszerveződő, független egyesületről van szó, semmilyen támogatást nem kapnak, a tagdíjakból fedezik a rendezvényeik költségét. Céljuk a közéleti vitakultúra fejlesztése. Hamarosan megszerveznek egy tematikus hónapot, ahol a jogállamiságról, és a magyar jog helyzetéről fognak diskurzust indítani. A szerda esti budapesti eseményen részt vevő fiatalok nagy része szintén egyetemistakorú volt.

Először arról kérdezték Márki-Zayt, hogy szerinte általánosságban mi az oktatás célja. Az, hogy a fiatalok képességeit, kompetenciáit segítse fejlődni, kialakulni – mondta. Szerinte az oktatási rendszernek értékeket is közvetítenie kell a fiatalok felé, ami eligazítja őket abban, hogy etikusan tudjanak viselkedni, toleránsak, együttműködőek legyenek. Ez a gazdaság, a cégek szempontjából is fontos, hiszen sokszor kell csapatban dolgozni.

Mit változtatna a magyar oktatási rendszeren? – kérdezték Márki-Zaytól. Addig kell emelni a tanárok bérét, amíg megszűnik az elvándorlás – mondta. A mai oktatási rendszer szerinte egy csődtömeg, rengeteg pénzt kivontak a rendszerből. De a pénz nem elég. Az EU másik illiberális demokráciájában, Lengyelországban Márki-Zay szerint folyamatosan javul az oktatási rendszer színvonala, nálunk viszont egyfolytában romlik. Az egyik nagy baj nálunk a központosítás, a másik pedig, hogy túl nagy hangsúlyt helyeznek a lexikális tudásra, a képességek fejlesztése terén viszont lemaradásban vagyunk – mondta. A finneknél például külön tantárgyat vezettek be arra, hogy a fiatalok felismerjék a fake news-t. Közgazdaságtanról, jogról és politikáról is túl keveset tanulnak a diákok, és az innovációra, valamint a vállalkozói attitűdre is fel kellene készíteni őket – hangsúlyozta. De ez szerinte ellentétes a Fidesz szándékával. Ők mindenkinek meg akarják mondani, mit lehet és mit nem, nem az önálló gondolkodásra és az innovativitásra akarják felkészíteni a fiatalokat.

Az egyik moderátor arról beszélt, ezek kicsit közhelyesen hangzanak, mégis mennyi idő kellene a rendszer átalakításához. Például a sok idős pedagógust hogyan lehetne felkészíteni erre a szemléletmódra? Márki-Zay szerint vissza kell hozni a szabad tankönyvválasztást. Mint mondta, a pedagógusok jutalmazását, plusz jövedelmét lehetne ahhoz kötni, hogy sikerül-e egy adott közösségben fejlődést elérniük. Mennyivel kell emelni a tanárok bérét? – kérdezték. Legalább a másfélszeresére, de ha ez sem elég a pályaelhagyók számának minimalizálására, akkor még nagyobb mértékben.

A fiatalok szociális helyzetéről, lakhatási lehetőségeiről is kérdezték. Az a fő probléma Márki-Zay szerint, hogy a Fidesz nem a legszegényebbeket támogatja, vagy nem őket igazán, hanem a középosztályt és a gazdagokat. „Én jobboldaliként is azt mondom, hogy a leggazdagabbak ne kaphassanak meg mindenféle állami juttatást” – mondta. A moderátorok szerint a vidékről Budapestre költöző egyetemisták, főiskolások különösen rossz helyzetben vannak, ha nem jómódú családból jönnek, hiszen nagyon sokba kerül a lakhatás. Erre Márki-Zay azt mondta, a Fidesz egy kínai kommunista egyetemet, a Fudant akarja idehozni, „ami több pénzt kapna Orbán Viktortól, mint az összes többi egyetem együttvéve”. Ráadásul pont arra a területre jönne, ahol a Diákvárosnak kell, kellene felépülnie. Szerinte ez is segítené a „vidéki gyerekek” lakhatását. Márki-Zay több gyereke is kollégista volt, ami megfizethető, de ha valaki nem jut be kollégiumokba, akkor irreálisan sokat kell fizetniük, hogy lakhassanak valahol.

A CSOK szerinte pozitív dolog, „de van egy nagy hátránya: felviszi az árakat az ingatlanpiacon” – mondta. Nagy állami, önkormányzati bérlakásprogramra lenne szükség, hogy megfizethetőbb legyen a lakhatás a fiatalok számára. És ezeket passzívház minőségűre kell megépíteni. Erre szerinte sok EU-s pénzt le lehetne hívni, „csak az EU már nem akar pénzt adni tolvajoknak”. Márki-Zay a fecskelakásokat támogatná, amikben öt évig lakhatnának fiatalok, és ezalatt félre tudnának rakni valamennyi pénzt. Oda szociális alapon kell bejutnia a fiataloknak – mondta. Fontos, hogy az állam szociális alapon differenciáljon, Márki-Zay laptopot meg tabletet is csak azoknak a diákoknak venne állami pénzen, akik rászorulnak.

Kérdezték az Alaptörvényről is, amibe szerinte sok ostobaság és tahóság került. Egy alkotmányba szerinte nem a férfiak és a nők szerepét kell beleírni. Egy új alaptörvény kell, amit népszavazással kell elfogadni. A népszavazás erősebb mint egy parlamenti kétharmad – mondta. Erre az új alaptörvényre kell felépíteni az országot. Úgy véli, a ma érvényben lévő alkotmány nem korlátozza megfelelően a hatalmon lévőket. Orbán Viktor törvényesítette a lopást, ha lesz kormányváltás, akkor nem csak a törvények betűjét, hanem a törvények szellemét is figyelembe kell venni. Egypárti alkotmány helyett többpárti alkotmányra van szükség – mondta.

A moderátorok arról beszéltek, joghallgatóként nem látják, hogyan lehetne jogszerűen megváltoztatni a ma érvényben lévő alkotmányt feles többséggel. Szerintük így sérülne a jogállamiság. Márki-Zay szerint itt nincs demokrácia, nem beszélhetünk igazi jogállamról, jogbiztonságról. De szerinte a Fidesz a saját maga által hozott alkotmányt sem tartotta be, mert abban szerepel egy olyan kitétel, hogy nem lehet a hatalom kizárólagos birtoklására törekedni. Szerint muszáj túllépni ezeken a jogi kereteken, el kell zavarni Polt Pétert és a Médiatanácsot is egy kormányváltás esetén. Mit szólna ehhez az EU? – kérdezték. Márki-Zay beszélt uniós döntéshozókkal, akik szerinte megértették ezt.

Az esemény vége felé Márki-Zaynak rövid kérdésekre kellett rövid választ adnia. Például ezekre:

- Ki a példaképe? Churchill.

- Mit bánt meg legjobban az életben? Azt, hogy elcsúszott a csúszdán nemrég.

- Hogyan jellemezné három szóval a politikáját? Demokrácia, piacgazdaság, jogállam.

- Olvas-e kommenteket? Sokszor.

- Ki a 20. század legfontosabb magyar politikusa? Klebelsberg Kunó.

- Mi volt a legmeghatározóbb politikai élménye? A rendszerváltás.

- Mit csinál az ellenzék, ha elveszíti a választásokat? Küzd tovább, mint az oroszlán.

- Támogatja-e a marihuána legalizálását? Soha nem próbálta a füvet, de az USA-ban egyre több államban dekriminalizálják, és nem omlott össze az ország.

- Támogatja-e a melegházasságot? Katolikusként nem, államférfiként igen.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató