2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Varga Judit szerint a CDU névváltoztatása újabb indok, amiért védeni kell keresztény identitásunkat

Varga Judit Facebook-oldalán reagál a német CDU döntésére, miszerint a kereszténydemokrata párt elhagyja a keresztény jelzőt, mivel szerintük akadályként hathat a nem keresztények számára, hogy azonosuljanak a párt célkitűzéseivel. Az igazságügyi miniszter szerint ez bizonyítja, miért is fontos megvédenünk keresztény identitásunkat.

Mint portálunk is megírta, a CDU mellett a Keresztényszociális Unió (CSU) is mindeddig abból a feltevésből indultak ki, hogy pozitív jelentések társulnak a nevük rövidítésében szereplő C betűhoz, ez azonban mára – a belső jelentés érvelése szerint – megváltozott, s ez veszélybe sodorhatja a politikai tömörülések néppárti pozícióját. A névváltoztatást illetően Varga Judit kiemelte, a német jobboldal tehát végleg feladni látszik mindazon értékeit, melyek mentén egykor a párt legnagyobb alakja, Konrad Adenauer dolgozott Németországért és Európáért. Őt idézve:

Azért nevezzük magunkat Kereszténydemokrata Uniónak, mert ezek az alapelvek, amelyek a nyugati kereszténység szellemi talaján állva fejlődtek ki, alkotják egész munkánk alapját

– idézi Varga Judit a párt alapítóját. Hozzátette, mindeközben Németországban idén már ötven százalék alá eshet a keresztények száma, az új balliberális kormány pedig bevándorló országnak nyilvánította saját hazáját. A CDU ebbe a masszába óhajtana beolvadni.

Minden munkánk során, mindig tartsunk szem előtt egy eszményt, a keresztény eszményt, mert a kereszténység hangsúlyozta először az ember szabadsághoz való jogát

– zárta Varga Judit bejegyzését Konrad Adenauer szavaival.

 

(Pestisrácok - Fb.)

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató