2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Mentesítené Brüsszel a zöld adó alól a jachtokat és a magángépeket

Felháborodtak a zöldek, mert az Európai Bizottság azt javasolta, hogy a tervezett uniós repülőgép-üzemanyagadó alól mentesítsék a magánrepülőgépeket.

Természetesen meggyőződésünk, hogy az Európai Bizottság szakmaisága és moralitása megkérdőjelezhetetlen, tehát nem annak alapján választják ki tagjait, hogy kit is küldjenek a bürokratikus temetőbe. 

Így egyszerűen érthetetlen, hogy egyes méregzöld véleményvezérek bírálják bölcs döntéseiket, kétségbe vonják azokat az intézkedéseket, amelyekkel bolygónk klímájáért küzdenek. Mintha nem volna természetes, hogy a CO2-kibocsátás megadóztatásánál is figyelembe kell venni bizonyos szempontokat, így egyes, nagyon fontos területeknek teljesen racionális okokból kénytelen még Brüsszel is mentességet adni.

Tavaly több javaslatot is bejelentettek az EU „Fit for 55” kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy 2030-ig legalább 55 százalékkal csökkentsék az üvegházhatású gázok kibocsátását a tagországok körében, és 2050-re elérjék  a magasztos, nulla széndioxid-kibocsátás célkitűzését.

A tervezet egyik javaslata fokozatosan adót vezetne be az utasszállító járatokra, beleértve a teherszállítókat is.

Teljesen érthetetlen, miért is háborodtak fel egyesek tavaly nyáron, amikor az Európai Bizottság azt javasolta, hogy a tervezett uniós repülőgép-üzemanyagadó alól mentesítse a magánrepülőgépeket.

Egyesek azzal indokolták felháborodásukat, hogy a magánrepülőgépek a legszennyezőbb közlekedési eszközök közé tartoznak. Azt viszont már nem vették figyelembe, hogy

nagyon innovatív eszköz a felgyorsult világunk üzleti életének működésében, és egy ilyen lépéssel versenyhátrányba kerülhetnének a nagyon fontos európai üzletemberek.

Azt pedig ténylegesen be kellene látni, milyen nehéz is szétválasztani, hogy ezek az igencsak elfoglalt emberek mikor használják a magángépeiket üzleti célból és mikor csupán saját örömükre, személyes vagy szabadidős céljaikra.    

Érvelhetnek azzal, hogy a magánrepülőgépek CO2-kibocsátása Európában 31 százalékkal nőtt 2005 és 2019 között, és a nyári szünidőben jelentősen emelkedetta népszerű célállomásokra tartó járatok száma, meg hogy többnyire milliárdosok és ultragazdagok repülnek magánügyekben, de hát ők azok, akik annyit tesznek Európa szebb, boldogabb és fenntartható jövőjéért, ráadásul ők adnak munkát a többségnek.

Brüsszel a jachtozást is mentesítené

A környezetvédőket az is felzaklatta, hogy az EU CO2-adózási terve különleges mentességet biztosítana a kisebb hajóknak, köztük a jachtoknak is.

2021 júliusában az Európai Bizottság javaslatot tett a kibocsátás kereskedelmi rendszerének kiterjesztésére, egy olyan széndioxid-árazási rendszer létrehozására, amely foglalkozna a hajók CO2-kibocsátásával is.

A szabályok csak a bruttó 5000 tonna űrtartalom feletti hajókra vonatkoznának, és a mentességet élvező járművek közé tartoznának többek között a halászhajók és a jachtok is.

Ezt bírálta egy befolyásos európai környezetvédelmi csoport, a Transport & Environment, amely megállapította, hogy a bizottsági javaslatban mentesülne az adó alól több mint 25 millió tonna hajózás okozta széndioxid kibocsátás. A csoport azt állítja, hogy ezek a hajóosztályok, amelyek önkényesen mentességben részesültek, annyi CO2-t termelnek, mint Dánia egy éven keresztül.   

A környezetvédők természetesen fel vannak háborodva, úgy nyilatkoznak, hogy a javaslat Európa hajóinak valamivel több, mint felének adna kivételt, jóllehet ezek csupán az EU hajózási kibocsátásának alig 20 százalékát adják. Azt persze nem akarják megérteni, hogy Európának védenie kell a halászait és más fontos iparágakat is.  

Úgy vélik, hogy bölcsebbek a Bizottság szakembereinél és javasolnak valamiféle másik rendszert, amely bizonyos hajók kibocsátási küszöbén alapulna, nem pedig méretükön, de itt már nagyon kilóg a lóláb. Mert ezzel újfent Európa gazdag elitjét, azok kedvtelési célú hajóit szeretnék büntetni. Már pedig mindenki beláthatja, hogy Európáért legtöbbet tevőknek is kijár a feltöltődésre való jog, még ha ezt egy szuperjachton végzik is. 

Forrás: Mandiner

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató