A PDSZ reagált arra, hogy a Fővárosi Ítélőtábla megváltoztatta az elsőfokú bírósági végzést, és jogellenesnek nyilvánította a január 31-én tartott pedagógussztrájkot.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) Facebook-oldalán jelentette be döntését, mint írták, a „szakszervezetek a Kúriához fordulnak felülvizsgálati kérelemmel, mivel álláspontjuk szerint jelen eljárásban kizárólag az elsőfokon a Kormány által előadott jogi érvek alapján lehetett volna vizsgálni a sztrájk jogszerűségét.”
Ennek ellenére a másodfokú bíróság a jogellenességet az elsőfokú végzés meghozatalát követően bekövetkezett tény és arra alapított, új kérelmezetti érvelés alapján vizsgálta. Ezen eljárásjogi hiba orvoslására a felülvizsgálati eljárásban van lehetőség – tették hozzá.
Az ügy előzménye, hogy csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla a 2022. február 10-én tárgyaláson kívül hozott ítéletével az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és megállapította, hogy a 2022. január 31. napján tartott sztrájk jogellenes volt - írja a Mandiner.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
