2024. április 17. - Rudolf
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Elsőfokú ítélet az úzvölgyi temető ügyében: bontani kell a román parcella emlékművét

A Bákó megyei törvényszék csütörtökön kimondott ítéletében érvénytelenítette az úzvölgyi katonatemető román parcellájának az építési engedélyét, és a törvénytelen építmény lebontását rendelte el.

Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé. A törvényszéki határozat nem jogerős, a hivatalos közlés utáni 15 napban lehet fellebbezést benyújtani ellene.



 A Székelyhon beszámolója szerint a csütörtökön kihirdetett ítélet természetes következménye annak a korábbi, tavaly ősszel a Bákói Ítélőtábla által jogerőre emelt döntésnek, amely szerint az úzvölgyi haditemető nem tartozik a Bákó megyei Dormánfalva közvagyonába. A bíróság akkor megerősítette, hogy a moldvai városnak semmilyen jogalapja nem volt saját közvagyonába venni, majd telekkönyveztetni a haditemető 7979 négyzetméteres területét, érvénytelenítve a dormánfalvi önkormányzat erre vonatkozó, 2019. évi határozatait.

A most első fokon lezárult pert szintén 2019-ben indította Csíkszentmárton, kérve a bíróságtól a haditemetőben 2019 áprilisában felállított, állítólagos ismeretlen román katonáknak emléket állító ötven betonkereszt, illetve a temető nemzetköziségét hangsúlyozó felirattal ellátott emlékmű és zászlósor elhelyezését lehetővé tevő, Dormánfalva által kibocsátott építkezési engedély érvénytelenítését. Ezt az eljárást összevonták később a Bákó megyei prefektus hasonló keresetével, majd a tárgyalás mindaddig szünetelt, amíg a temető dormánfalvi közvagyonba vételéről szóló per lezárult, ezt követően folytatódott.

A csütörtöki nyilvánossá vált ítélet szerint a bíróság helyt adott Csíkszentmárton és a Bákó megyei prefektus kérésének, érvénytelenítve az építkezési engedélyt, és elrendelve a kifogásolt építmények eltávolítását a temetőből.

Az elsőfokú ítélet elleni esetleges fellebbezésről a Bákói Ítélőtábla dönt majd. A lap kérdésére Kis Júlia, a perben Csíkszentmártont képviselő Mikó Imre Jogvédő Szolgálat ügyvédje azt mondta,

üdvözlik a döntést, mert a bíróság jóváhagyta azt, amit kértek, megállapítva, hogy az építési engedélyt jogellenesen bocsátották ki, és elrendelte az építmények lebontását. Számítanak arra, hogy a dormánfalviak fellebbeznek, de állnak elébe

– jegyezte meg.

Önkényes kisajátítás

Úzvölgye, 2019. június 6. Csendőrökkel dulakodnak román résztvevők, akik erőszakkal benyomultak az úzvölgyi katonatemetőbe, majd ortodox szertartás keretében felszentelték a törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát 

 

Dormánfalva önkormányzata 2019 márciusában nyilvánította saját közvagyonává az úzvölgyi katonatemetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a sírkertben. Korábban a temetőt a csíkszentmártoniak gondozták, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon. 2019. június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt. Ezután több per kezdődött, eddig Dormánfalva áll vesztésre, mert jogerősen már kettőt elveszített. A már említett mellett azt is, amelyet azért indított, hogy vonják vissza az alcsíki község önkormányzata által hozott, az úzvölgyi haditemető és az egykori kaszárnyák által elfoglalt területnek a község közvagyonába vételére vonatkozó határozatot. A Bákó megyei város ugyanakkor 2020-ban a temető körül több, csíki közbirtokosságok által birtokolt területet is telekkönyveztetett saját nevére, emiatt ezekkel is perben áll.

Békés együttélésre szólított Böjte Csaba az úzvölgyi temetőben

Több ezren vettek részt 2019. augusztus 26-án az úzvölgyi temetőben tartott megemlékező ünnepségen. Az eseményen a II. világháború úzvölgyi csatájának 75. évfordulójára emlékeztek, és a résztvevők lerótták kegyeletüket a temetőben nyugvó hősök emléke előtt.

Forrás: Hirado.hu

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató