2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Tagadja az Amnesty International, hogy külföldi újságírókat manipuláltak volna

Tagadja az Amnesty International a 24.hu korábbi újságírójának állításait, melyek szerint előfordult, hogy függő helyzetbe hoztak, manipuláltak, vagy lehetőségeiben korlátoztak Magyarországra érkező külföldi újságírókat annak érdekében, hogy a szervezet által felépített narratíva terjedjen a nemzetközi sajtóban.

Mint ismeretes, a Magyar Nemzet birtokába került háttéranyagok, köztük Skype-interjúk szólnak arról, miként alakítják a Magyarországról a nemzetközi sajtóban megjelenő képet egyes, jellemzően Soros Györgyhöz köthető szervezetek.  Az egyik Skype-interjú főszereplője az a Kálmán Mátyás, aki újságíróként korábban a 24.hu és az Index munkatársaként is dolgozott.Kálmán az interjú során egyebek mellett arról beszélt: a legtöbb NGO kezében tartja a külföldi újságírók irányítását, manipulálják, akár megvesztegetik a sajtó munkatársait.

Ha mindenben egy NGO-ra támaszkodnak, akkor az újságíró teljes mértékben ettől a szervezettől függ, ez pedig nem túl jó dolog

– fogalmazott Kálmán, aki maga is tapasztalta brüsszeli és strasbourgi útjai során, hogyan próbálják meg befolyásolni tudósításainak tartalmát.

Arra a kérdésre, hogy valóban látott-e olyan szervezeteket, amelyek függő helyzetbe hozták, illetve korlátozták a külföldi újságírókat, Kálmán Mátyás hozzátette: meglátása szerint a legtöbb NGO ezt teszi, majd konkrét példaként említette az Amnesty Internationalt. A Mandier ezzel kapcsolatosan eljuttatta kérdéseit az Amnesty magyarországi szervezetéhez, melyekre Demeter Áron programvezető válaszolt, aki ragaszkodott hozzá, hogy válaszait teljes egészében mutassák.

Kérdésükre, miszerint elismerik-e a Kálmán Mátyás által elmondottakat, Demeter kijelentette: soha nem történt ilyen eset, majd hozzátette: a kérdésben implikált állítást is hazugságnak, a felvételeket pedig manipuláltnak tartjuk. Arra, hogy álláspontjuk szerint ki és miként manipulálta a felvételeket, nem tért ki. Arra a kérdésre, hogy kaptak-e iránymutatást, esetleg konkrét utasítást a külföldi sajtóval, illetve külföldi újságírókkal folytatott együttműködésre, annak formájára és/vagy tartalmára bármilyen szervezettől, például a Nyílt Társadalom Alapítványtól, a programvezető csupán nemmel felelt.

A fentiek alapján az is érdekelte a Mandinert, milyen protokollt kell követniük az Amnesty munkatársainak, amikor külföldi újságíró nyilatkozatot kér tőlük, vagy összeköttetések, kapcsolatépítés reményében kéri a segítségüket. Ezzel kapcsolatosan Demeter Áron arról tájékoztatotta a portált: Az Amnesty International Magyarországhoz beérkező sajtómegkereséseket a sajtóval foglalkozó munkatársunk, Demeter Áron koordinálja, így a beérkező megkeresésekről is őt kell a munkatársaknak tájékoztatniuk.

Arról, hogy a koordináció pontosan milyen alapelvek szerint, illetve a gyakorlatban miként működik, nem tudhattunk meg részleteket. És ha már szóba került a Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa által is finanszírozott szervezet és a sajtó kapcsolata, afelől is érdeklődtek, milyen szempontok szerint tartanak kapcsolatot magyar kollégáikkal. Ezzel összefüggésben a programigazgató rámutatott;  Az Amnesty International Magyarország elsősorban minden hazai sajtóterméknek eljuttatott sajtóközleményekkel tartja a kapcsolatot az újságírókkal, illetve egyedi újságírói megkeresések esetében interjúkat, nyilatkozatokat ad.

 

(Mandiner - Pestisrácok - Magyar Nemzet)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató