2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Volner szerint megéri a sírós kisfiúnak, alias Karácsony Gergelynek dolgozni

Volner János az alábbiakat osztotta meg a legnagyobb közösségi oldalon.

Úgy tűnik, nagyon megéri Karácsony Gergely által összefogott fővárosi cégeknek dolgozni. Már az elején szeretnénk leszögezni, hogy alapvetően nem a prémium kifizetésével van a gond, hiszen az állami vagy önkormányzati cégek vezetői részére ugyanúgy szükségeltetik egy motivációs rendszer kialakítása, mint a versenyszférában dolgozó vezetőknek. De a minap nyilvánosságra hozott, Karácsony embereinek kifizetett 5 millió forint feletti prémium több sebből is vérzik. Vegyük górcső alá, hogy alapvetően milyen problémák is húzódnak meg a kifizetések mögött.

Az első és legfontosabb, hogy Karácsony Gergelyt nemhiába nevezik sírós kisfiúnak, hiszen bármi miatt, ami neki nem tetszik, rögtön mást hibáztat és elkezdi sajnáltatni magát. Folyamatosan arra hivatkozik, hogy nincs pénze a fővárosi önkormányzatnak, nem tudnak fejleszteni, ami a legtöbb esetben hazugságon alapuló kinyilatkoztatás Karácsony részéről. Ennek ellenére több tízmillió forintot fizetnek ki fővárosi cégvezetőknek prémiumként, mert nekik jár. Ha tényleg ekkora a konstans pénzhiány, amiről Karácsony állandóan panaszkodik, akkor nem prémiumok kifizetésén kellene gondolkozni, hanem a fővárosi cégeknél a munkahelyek megtartásán.

A következő problémás terület, hogy folyamatos elbocsátásokról hallani a fővárosi cégek részéről. Állítólag voltak olyanok, akiknek a karácsonyi ünnepeket előtt mondtak fel, többek között a multimilliárdos Mártha Imre (később rá külön visszatérünk) által vezetett fővárosi tulajdonban lévő cégnél is. Szóval ahelyett, hogy a munkahelymegőrzésre, netán a munkahelyteremtésre fordítanának több tízmillió forintot, ahelyett szétosztják a kedves vezetők között. Ez aztán a szociális érzékenység magasiskolája, gratulálunk.

A Városháza eladása körül kirobbant botrány egyik főszereplője, Barts Balázs – aki a főváros vagyonkezelőjének a csúcsvezetője – szintén 5 millió feletti prémiumot vihetett haza. Mi a kifizetés pikantériája? Na ő volt az, akinek állítólag semmi köze semmihez - Karácsonnyal egyetemben -, őt bizony tőrbe csalták a Városháza eladási szándékát bizonyító hangfelvételen. Ennek ellenére Karácsony fegyelmiben részesítette, majd kiválóan végzett munkájáért a prémium sem maradhatott el. Fegyelmi után prémium? Igen, karácsonyi fővárosban lehetséges! A non plus ultra, hogy folyamatosan hazudtak arról is, hogy vajon Barts kapott-e jutalmat vagy sem. Az már csak hab a tortán, hogy még nagyobb összegű prémiumot kapott többek között a BKV Zrt. vezetője, Bolla Tibor (7,6 millió), Szőke Gábor (6,2 millió), a Budapest Közút Zrt. vezetője, vagy éppen Szalmásy Miklós (5,3 millió), az FKF Zrt. irányítója. Mert ugyebár ezen vállalatoknál is minden a legnagyobb rendben, ők is megérdemlik.

A végére hagytuk a liberális baloldal valóban urizáló ifjú titánját, a Gyurcsány-fiókának is becézett Mártha Imrét. Aki nem emlékszik teljesen rá, annak itt egy kis ízelítő: 2 milliárdos svábhegyi villa, amit a meggyilkolt alvilági figura Prisztás József családjától vásárolt. De van még neki külön balatoni kikötője, Alsőörsön egy félmilliárd forintot érő villája, de floridai Naplesben, Amerika egyik leggazdagabb vidékén is most építkezik. Plusz egy 6000 köbcentis Bentley típusú luxussportautóval is rendelkezik. Mártha 5,2 millió forint értékű prémiumban részesült. Neki biztosan úgy volt szüksége erre a pénzre, mint egy falat kenyérre, hiszen a 2 milliárd forint értékű villának igen magas lehet a rezsiköltsége, illetve a 6000 köbcentis benzines Bentley luxusautót is tankolni kell valamiből. Vagy éppen ebből rendelt mahagóni fából készült fürdőszobabútorokat az éppen épülő floridai villájába. Biztos úgy van vele, hogy a legkisebb is számít, mint a Tesco reklámban. Bárcsak a magyar emberek számítanának így ennek a díszes baloldali liberális társaságnak.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató