2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Iványi Gábor: Fontos lenne az a 15 perc, ameddig köztársaságielnök-jelöltként az Országgyűlésben beszélhetek

Interjút adott Iványi Gábor gyurcsányista lelkész, akit Márki-Zay Péter az ellenzék köztársaságielnök-jelöltjének szeretne felkérni.

Az Oltalom Karitatív Egyesületet vezető Iványi azt mondta,

nem zárkózik el a jelöléstől, és úgy 50 százalék esélyt lát rá, hogy valóban jelölt lesz belőle.

(A hétvégén, amikor kiderült, hogy Márki-Zay őt kérné fel, az is napvilágot látott, hogy a Jobbikon kívül a többi ellenzéki párt támogatná.) A lelkész szerint „ma különösen igaz, hogy – kicsit fennkölten fogalmazva – ha az embert a hazája arra kéri, hogy egy adott pillanatban álljon a rendelkezésére, akkor azt nem szabad megtagadni”.

Arra a felvetésre, hogy a megválasztásának esélye rendkívül csekély, Iványi azt mondta:

„valóban, azonban az a 15 perc, amelyben – ha a földi és az égi hatalmak megengedik – köztársasági elnök-jelöltként a teljes Országgyűlés előtt beszélhetnénk, azt gondolom, fontos lehetne”.

Iványi ebben az időben arról beszélne, hogy miképp' jutott idáig az ország, beszélne „azokról az emberekről, akikért csináljuk ezt”, szólna arról is, hogy „gúnyt űztek a jogalkotásból”. Arról is beszélt, hogy szerinte „a mostani időkben rosszul kell éreznie magát az embernek, ha csendben van és passzív, ha visszavonul, ha bólogat vagy arctalanná válik, és engedi gátlástalanul tombolni azokat, akik visszaélnek a hatalommal”.

Emiatt azt gondolja, neki radikális köztársasági elnöknek kéne lennie, nem pedig egy „kedves öreg bácsinak, aki barackot nyom a gyerekek fejére, virágot visz a száz éves honfitársainak és csendben elpecázgat”.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató