2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Jó a műsor: A DK-s Bősz Anett is kapott egy kihívót, egymást ütheti ki a két erős baloldali jelölt

Kemény baloldali kihívót kapott az érdi központú választókerületben a jelenleg a Demokratikus Koalíció frakciójában ülő Bősz Anett, aki tavaly ősszel nyert az előválasztáson, így elindulhat az április 3-i országgyűlési megméretésen.



Mára ugyanis kiderült, hogy a helyi baloldal erős embere, Asztalos Éva korábbam nem a levegőbe beszélt, amikor kijelentette: maga is rajthoz áll a szavazáson. 

Asztalos Éva 2020 szeptemberéig helyben a Gyurcsány-pártban politizált, de akkor kilépett onnan. Bár a politikus konkrétan nem indokolta meg a DK-ból való távozását, de mások egyértelművé tették: Bősz Anett miatt hagyta el a Demokratikus Koalíciót.

A közösségi oldalon azt írták:

Asztalos Éva nem nézte jó szemmel, hogy Bősz Anettet, aki egyébként az érdi balliberális polgármester, Csőzik László felesége, „Érdre tették”.

Másfél éve Asztalos Éva ugyan kilépett a DK-ból, de az önkormányzat képviselői mandátumát megtartotta, tovább vezette a jogi és közbiztonsági bizottságot, és maradt a Szövetség Érdért balliberális frakcióban is. Aztán a közelmúltban először a közös frakcióból zárták ki, majd néhány nappal ezelőtt az érdi közgyűlés baloldali többsége leváltotta a jogi és közbiztonsági bizottság éléről is. Tették ezt röviddel azután, hogy a bizottság méltatlansági eljárást kezdeményezett a polgármester ellen. 

A helyi baloldal erős embere február 12-én délután megtartotta kampánynyitó rendezvényét, és megkezdte az ajánlások gyűjtését is. Asztalos Éva a kampánynyitóra meglepetést ígért, amit be is tartott.



Az eseményen megjelent ugyanis Iványi Gábor metodista lelkész, az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke, aki elfogadta Asztalos Éva meghívását, és kiállt a politikus mellett.

Iványi Gábor gesztusa több mint jelzésértékű, hiszen a metodista lelkész Márki-Zay Péter jelöltje a köztársasági elnöki posztra. Asztalos Éva mellesleg azt is közölte, hogy Herényi Károly, az MDF volt országgyűlési képviselője és frakcióvezetője is támogatásáról biztosította őt.

Nekem nem az a célom, hogy minél hamarabb túl legyek az aláírásgyűjtésen, nekem ez egy lehetőség, hogy találkozzam a térségben élőkkel, és beszélgessek velük

– tette egyértelművé Asztalos Éva, aki erős kampányt ígért. 

Bősz Anettet látszatra nem nagyon izgatja a baloldali rivális elindulása, a közösségi oldalon egy hozzászólásban ugyanis azt írta: nem kér biztos bejutó helyet a baloldal közös listáján, mert ő biztos abban, hogy egyéniben győz az érdi választókerületben. Egy biztos, az erős riválisnak tekinthető Asztalos Éva indulása nem növeli Bősz győzelmi esélyeit - írja a Magyar Nemzet.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató