2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Török Gábor: Óriási meglepetés lenne, ha az ellenzék nyerni tudna

A köztársasági elnök jelölésén is látszik, hogy nem egy egységes ellenzék van, hanem több ellenzék próbál együtt dolgozni – mondta Török Gábor politológus a Telexnek.

„Akár lehetett volna jó is, ha mondjuk egy stratégiaszerű tervezés után nevezi meg az ellenzék. Ez utólag nekem inkább kármentésnek tűnik”

– válaszolta Török arra a kérdésre, hogy mit gondol Róna Péter jelöléséről.

Szerinte lehetett tudni előre, hogy tavasszal köztársaságielnök-választás lesz; az ellenzék még akkor is hatékonyabban épített fel egy kampányt a jelölt mögött, amikor kevésbé volt jó állapotban. Mindezt azzal magyarázza, hogy

„nincs olyan, hogy ellenzék mint cselekvő, hanem továbbra is ellenzékek vannak, amelyek között nagyon nehéz megteremteni azt az egységet még egy ilyen ügyben is, hogy legyen közös jelölt időben”.

Azt gondolja, lehet, hogy az előválasztás alatt annyira lekötötte a pártokat az egymással való versengés, hogy nem maradt szabad ember, aki azon gondolkozhatott volna, hogy mi lesz utána.

Török szerint a Fidesz az egyik oldalról nyert azzal, hogy egy női jelöltet nevezett meg Novák Katalin személyében (szemben az ellenzék 79 éves, férfi jelöltjével), de abban a dimenzióban, hogy egy független jelölt indulhat a pártpolitikus ellen, Róna Péter nem rossz választás – csak sajnos túl későn jelölték.

A politológus Orbán Viktor szombati évértékelőjét egy tusványosi beszédhez hasonlította, mondván: nem volt kimondottan agresszív, inkább elmélkedés volt némi kampányolással megspékelve. Török szerint ezek a nagy politikusi beszédek amúgy is túl vannak értékelve, a kampány többi elemével együtt kell értelmezni őket. Nem gondolja, hogy ezek a beszédek nagyban hozzájárulnak egy kampányhoz, vagy túl sokat ártanának.

Török szerint az évértékelő legérdekesebb része az volt, amikor Orbán többes szám első személyben beszélt magáról.

„Ezek sokkal többet árultak el, mint az egész beszéd arról, hogy számára mit jelent most ez a 2022.”

Ő is úgy látja, hogy a kampány sokkal csendesebb, mint az előző néhány kampány – vagy mert az ellenzék nem tud, vagy mert nem akar keményen kampányolni. A mostani helyzetet a kerékpáros sprinthez hasonlította: lehet, hogy a Fidesz az ellenzéket figyeli, hogy akkor induljon be igazán, amikor az ellenfél megmozdulni látszik.

„Még nincs értelme felrobbantani ezeket a petárdákat túl hamar.”

A petárdák valószínűleg az utolsó hetekben, napokban sülnek majd el. Az ellenzéknek érdeke lenne hamarabb, de Török szerint se az anyagi, se a politikai erőforrásaik sincsenek meg ehhez.

 
A politológus úgy látja, hogy az emberek fejében egy pozitív és egy negatív Fidesz-kép küzd egymással, így gyakorlatilag csak a Fidesz tudja megverni a Fideszt. Emiatt ebben a körben a választás nem arról szól, hogy Gyurcsány vagy Orbán, hiába keretezi így a Fidesz.

Török szerint azért lehetséges, hogy nem támadják Márki-Zayt, mert azzal csak megerősítenék, és inkább úgy akarják beállítani, hogy az ellenzék miniszterelnök-jelöltje nem tényező. „Márki-Zay Péterre láthatóan nem voltak felkészülve” – mondta Török, utalva a jelölt politikai kommunikációjára, ami a szakmabelieknek úgy tűnhet, hogy tele van hibával, de az emberek mégis vevők rá.

Az elemzők számára Márki-Zay egy fekete ló, nehéz értelmezni. Török például nem sok esélyt adott volna neki az előválasztáson, de miután nyert, többórányi kampányanyagát nézte meg. Ennek ellenére is bizonytalan azzal kapcsolatban, hogy mégis milyen hatást kelt az emberekben, van-e tudatosság az erős, politikailag kockázatos mondatok mögött.

A Fidesz háttérvilágát magabiztosnak látja, mert a belső kutatásaik a legtöbb helyen Fidesz-fölényt mutatnak – még ott is, amit mások billegőnek tartanak. Korábban komoly bizonytalanság volt, és megtanulták, hogy óvatosan kell viszonyulni a közvélemény-kutatásokhoz, de most bizakodónak látja őket az előválasztás heteihez képest.

Konzervatívan 110 körüli mandátumot jósolna a Fidesznek, de vannak kutatások, amik szerint ez a szám akár még nagyobb – kétharmad körüli – is lehet. „Tulajdonképen még magukat a szereplőket is meglepi, hogy milyen jók a felmérések” – mondta, de hozzátette, hogy azért vigyázni kell velük.

„Szerintem toronymagas esélyes a Fidesz. A pálya tényleg elképesztően lejt – minden tekintetben – a Fidesz felé. (…) Óriási meglepetés lenne, ha az ellenzék nyerni tudna”

– mondta Török.

Azt azért hozzátette, hogy mivel a választókörzetekben egy egy ellen vívnak a jelöltek, a kampány miatt még előfordulhatnak meglepetések.

„A legnagyobb meglepetés az lenne, ha az ellenzék szerezne legalább száz mandátumot.”

A konzervatív elképzelésről (110 fideszes mandátum) azt gondolja, hogy jelentős győzelem lenne a Fidesznek, az ellenzéknek pedig jelentős vereség, még úgy is, hogy az ellenzék jobb pozícióból tudná folytatni, mint korábban. Új helyzetet az jelentene, ha a Fidesz csak egy-két mandátummal szerezne többet, mint az ellenzék.

„A legnagyobb csalódást nem az ellenzéki pártok szenvednék el, hanem a kormányváltást akaró választók.”
Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató