2024. április 19. - Emma
EUR : 393.76
USD : 368.76
Időjárás ikon12°

Kiszivárgott a Jobbik listája, itt vannak a "komoly" nevek

Egyelőre nem nyilvános a Jobbik országos listája, mégis kiszivárgott valami blogon.

Bár egyelőre nem tudtak megállapodni az ellenzéki pártok a listás helyek pontos elosztásáról, a pártok sorra nyilvánosságra hozták saját politikusaik sorrendjét.

Legutoljára a Jobbik maradt adós a saját listájával, ám most egy blog információi szerint a héten összeült a párt országos választmánya, ahol a grémium előtt is ismertették a bejutó helyeket.

Eszerint:

- Jakab Péter,

- Z. Kárpát Dániel,

- Brenner Koloman,

- Lukács László György,

-Sas Zoltán,

-Varga Ferenc,

- Bencze János,

- Balassa Péter szerepelnek az első 8 helyen.

Mint látható, a párt húzónevei közül az egyéni körzetben nem induló pártelnök mellett két alelnök, Z. Kárpát Dániel és Lukács László György szerepelnek az első nyolc helyen. Nő egy sincs az esélyesek között.

Meglepetésnek számít Sas Zoltán szereplése. A biztonságpolitikáért felelős politikus egyszer már kilépett a pártból, majd 2019-ben mégis visszalépett. Utána az a Varga Ferenc jön, akit a napokban Jakab Péter jelentett be, mint a Jobbik roma politikusát.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató