2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Allah akbart kiabált egy férfi a vasárnapi mise közben

Egy normandiai kistelepülés, Avranches katolikus templomában Allah akbar kiáltásokkal zavarta meg a vasárnap reggeli szentmisét egy férfi. A 25–30 év körüli alak 11 óra előtt tíz perccel lépett be a Saint-Gervais templomba, a mise közben körbesétált a padsorok körül, és telefonjáról hangos rapzenét játszva zavarta meg a katolikus szertartást – írta a Le Parisien hírportálja.

Eközben több alkalommal Allah akbart kiáltott, majd elhagyta az épületet. 

A vasárnapi istentiszteleten hozzávetőleg 200-300 hívő tartózkodott, akik értesítették a hatóságokat, azonban mire a nemzeti csendőrség húsz felfegyverzett tagja kiért a helyszínre, a rendzavaró felszívódott. A szemtanúk szerint az Allah akbart kiabáló férfi fehér bőrű volt, és nem viselt fegyvert. 

A francia hatóságok közleménye szerint egy csecsen nemzetiségű fiatalról lehet szó, akit a francia csendőrség továbbra is keres.

A település templomait a hatóságok ideiglenesen, elővigyázatosságból bezáratták, tekintettel arra, hogy Párizsban most folyik azoknak az iszlamistáknak a pere, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az öt évvel ezelőtt a szentmise közben lemészárolt 85 éves francia pap, Jacques Hamel gyilkosainak felbujtói és a terrortámadás előkészítői voltak.  

Forrás: MNO

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató