Újabb unokás csalókat fogtak el, ezúttal az írországi Dublinban - írja a Police.hu.
A 36 éves K. Györggyel és élettársával, a szintén 36 éves Cs. Ildikóval szemben többek között a Budai Központi Kerületi Bíróság bocsátott ki nemzetközi és európai elfogatóparancsot, bűnszervezetben elkövetett csalás és zsarolás bűntette miatt. K. György a rendőrség legkeresettebb személyeinek TOP 50-es listáján is szerepelt.
A gyanúsítottak külföldre menekültek, ezért a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Életvédelmi és Célkörözési Főosztály Célkörözési Osztály nyomozói a BRFK bűnügyi szerveivel együttműködve, az ő információik alapján találták meg a lehetséges tartózkodási helyüket, aztán a beszerzett adatok alapján nemzetközi bűnügyi együttműködést kezdeményeztek.
A KR NNI fejvadászai az Egyesült Királyság bűnüldöző szerveivel közösen azonosították a pár lehetséges tartózkodási helyét Belfastban, ahol 2022. február 7-én, összehangolt akció keretében megkísérelték elfogni őket, de onnan sikerült elmenekülniük. Ezután derítették ki, hogy Írországba szöktek az angol rendőrség elől. A KR NNI nyomozói, az ENFAST (Európai Célkörözési Egységek Hálózata) hálózatán keresztül felvették a kapcsolatot az Ír Köztársaság központi célkörözési egységével, akikkel együttműködve kiderítették, hol lakik éppen K. György és Cs. Ildikó. Az ír rendőrök végül 2022. február 18-án, az esti órákban, Dublin városában fogták el a két magyar szökevényt.
Kiadatásukról az ír hatóságok a későbbiekben döntenek.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
