2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Bayer Zsolt: Ezeknek nincs bocsánat

„Orbán nem békemisszióra, háborút előkészíteni ment” – posztolta ki Márki-Zay Péter.

„»Először vizsgáljuk meg, idézzük ide a 444 »hírét«, »beszámolóját«, ugyanis ez valódi kordokumentum. Nem tudjuk, lesz-e itt bármi száz év múlva, marad-e valami ebből a puhány, torz, beteg világból. Ám abban az esetben, ha mégis, és visszatekintenek majd miránk, a XXI. század elején élőkre, ennek a 444 cikknek bele kell kerülnie a történelemkönyvekbe. Legalább oda, a Miért bukott el a Nyugat? című fejezet aljára, apró betűs, kis színesként, Duby mester nagyobb dicsőségére, aki a mentalitástörténet atyjaként helyesen vallotta, hogy minden hiedelem, babona, gondolat, érzés, társadalmi pszichózis, továbbá mindezek gyűjteményeként egy korabeli újságcikk többet elmond egy korról, mint megannyi történészi munka és annales.

Hát ez a 444 cikk sokat elárul rólunk. Illetve róluk, ugyanis tegyük nyilvánvalóvá mi is, amit ezek minden nap beleüvöltenek a fülünkbe és eltartóik fülébe: a mai Magyarországon nincsen társadalmi konszenzus semmiben. Vagyunk mi, és vannak azok ott, odaát. A két világ között nincs átjárás. És ne is legyen.

És akkor, következzék az a bizonyos újságcikk, azok világából:  

»'Orbán nem békemisszióra, háborút előkészíteni ment' – posztolta ki Márki-Zay Péter az oldalára csütörtök délelőtt. A kép felső felén a miniszterelnök látható, ahogy Vlagyimir Putyinnal tárgyal a február 1-jén Moszkvában, alul pedig egy medvével díszített harckocsi dübörög.

 A kora esti tüntetést hirdető videóban pedig Putyin kitartottjának nevezik Orbán Viktort, aki 'elárulta saját nemzetét, nyugati szövetségeseinket, a NATO-t, az Európai Uniót és a kárpátaljai magyarokat'.

 Márki-Zay egy másik posztban így összegezte az álláspontját a háborúról: 'Ukrajna és a kárpátaljai magyarok mellett vagyunk. A NATO egységes álláspontját képviseljük. Csatlakozunk az Európai Unió szankcióihoz. Árulónak tartjuk Orbán Viktort, aki veszélybe sodorta Magyarország területi integritását és biztonságát.'

Csütörtök délután Orbán Viktor elítélte Oroszország katonai fellépését, ugyanakkor azzal vádolta az ellenzéket, hogy katonákat és katonai eszközöket telepítene Ukrajnába és veszélyeztetnék az ország energia-és gázellátását, valamint a rezsicsökkentést.«

 Nézzük először ezt a Márki-Zayt!

Nevezett amúgy immáron teljesen nyilvánvalóan elmebeteg. Küldetéstudatos pszichopata, egyre elhatalmasodó Kolhaas-szindrómával. Amúgy rögzítsük: az egyesült ellenzék, a fasiszták és a kommunisták koalíciója, amelyet ezek külön-külön képviselnek, méghozzá »gerincesen«, ahogy ezt maga Márki-Zay beszámolójából tudjuk, szóval ennek az egyesült ellenzéknek összes vezetője meg alvezetője meg holdudvara és megmondóembere ugyanilyen.”- írta Bayer Zsolt a Facebook-oldalán.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató