2022. május 22. - Júlia, Rita
EUR : 384.58
USD : 363.57
Időjárás ikon22°15°

Klicsko szerint horror lett az élet Kijevben, és "dicsőség lenne meghalni a hazáért"

„Dicsőség lenne meghalni a hazáért”

– mondta Vitalij Klicsko kijevi polgármester az ARD német országos közszolgálati televíziónak egy pénteken sugárzott interjúban, amelyben kiemelte, hogy az orosz invázióval dacoló ukrán fővárosban „horror” lett az élet. Klicsko hozzátette, a város számára a legnagyobb kihívást a fűtés, az áram és a vízellátás biztosítása jelenti, és nagyban nehezíti az önkormányzat dolgát, hogy a szállítási, logisztikai rendszer összeomlott. Mindeközben a városban orosz rakéták csapódnak be, és védőire orosz mesterlövészek vadásznak.

Az egész egy „horror”

– mondta a kijevi polgármester.

Klicsko arról is beszélt, hogy sosem gondolta volna, hogy sikeres sportolói, majd politikusi karrierje után egy háborúban találja magát, de igaz ez az ország többi lakójára is. A háború kezdete óta találkozott hegedűművésszel, sebésszel és színházi szakemberrel is, akik fegyvert ragadtak és most a várost védik.

A kijevi polgármester hangsúlyozta, hogy ha elesik a harcban, akkor a hazájáért adja az életét, a hazáért meghalni pedig dicsőség. Öccse, a szintén profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok Volodimir Klicsko szerint az éjszakák a legnehezebbek, mert akkor a legintenzívebb az orosz ágyúzás.

A Klicsko fivérek mellett számos más ismert ukrán sportoló is részt vesz az oroszok elleni harcban, róluk itt írtunk.

(MTI)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató