Pedig a baloldal már múlt héten követelte a járványügyi korlátozások bizonyos részeinek eltörlését.
Mint arról a csütörtöki nap folyamán beszámoltunk, hétfőtől megszűnik a maszkviselési kötelezettség, ezt Gulyás Gergely jelentette be a Kormányinfón.
A döntéssel kapcsolatban megszólalt Komáromi Zoltán DK-s politikus, aki szerint „nem szakmai, hanem politikai” döntések születnek. Komáromi Zoltán – aki egyébként az Egységben Magyarországért listájának biztos bejutó helyen szereplő politikusa, az ellenzék első számú egészségügyi szakértője – a Klubrádiónak azt mondta, nem támogatja a kormány jövő héttől érvényes intézkedéseit, annak ellenére, hogy a baloldal már múlt héten követelte a járványügyi korlátozások bizonyos részeinek eltörlését.
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.