2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Szijjártó Péter: a NATO ma kimondta, hogy nem résztvevő ebben a háborúban és nem szállít fegyvereket ebbe a háborúba

- Megerősítettem a NATO külügyminiszterei számára is, sem katonát, sem fegyvert nem engedünk át Ukrajna irányába - nyomatékosította a magyar külügyminiszter. Szijjártó Péter azt is hangsúlyozta, hiába akarja a baloldal, hogy ezeknek ellentétes döntés szülessen, Magyarország területén halált okozó fegyvereket szállítsanak.



A külügyminiszter elmondta, hogy a külügyminiszterek pénteki ülésén megerősítették, hogy a NATO nem résztvevője az ukrán-orosz háborúnak és nem kíván bevonódni. Mint mondta, azt is leszögezték, hogy a NATO, mint szövetség, nem szállít fegyvereket Ukrajnába.

- Kimondtuk, hogy mindent meg kell tennünk azért, hogy ez a háború ne terjedhessen Ukrajnán túlra és csökkenteni kell az eszkaláció esélyét

- tájékoztatott a külügyminiszter, majd azt is hozzátette, hogy a NATO értekezleten azt is kimondták, fenn kell tartani a kommunikációs csatornákat Oroszországgal, hogy elejét vegyék bármilyen félreértésnek vagy tragikus következményekkel járó döntésnek.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató