2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Vadai a honvédelmi és rendészeti bizottság azonnali összehívását kezdeményezi

A honvédelmi és rendészeti bizottság azonnali összehívását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció – jelentette be Vadai Ágnes, a párt alelnöke egy hétfői sajtótájékoztatón.Vadai szerint a hétvégén ...

A honvédelmi és rendészeti bizottság azonnali összehívását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció – jelentette be Vadai Ágnes, a párt alelnöke egy hétfői sajtótájékoztatón.

Vadai szerint a hétvégén „szintet lépett a kormány pávatánca” az orosz–ukrán háború ügyében. A DK politikusa bírálta Benkő Tibor honvédelmi miniszter kiskunhalasi lakossági fórumon tett kijelentéseit, ugyanis szerinte Benkő szavai ellentmondtak Orbán Viktor miniszterelnök korábbi állításának.

„Míg a háború első két hetében a miniszterelnöktől folyamatosan azt hallgattuk, hogy a Magyar Honvédség a NATO nélkül is képes biztosítani a magyar emberek biztonságát, Benkő Tibor ennek homlokegyenest az ellenkezőjét állította” – mondta Vadai, aki ezután idézte Benkő szavait: „Szükségünk van arra, hogy a erős honvédség legyen, de arra nem leszünk felkészültek, hogy bárki ellen ezt az országot tudjuk védeni.”

Vadai szerint ez azt mutatja, hogy „teljes fejetlenség uralkodik a kormányban” az orosz–ukrán háborút illetően. Hozzátette: Magyarország biztonságát az stabil és erős EU- és NATO-tagság garantálja.

A DK alelnöke bejelentette, hogy Lukács László és Harangozó Tamás ellenzéki képviselőkkel együtt kezdeményezi a honvédelmi és rendészeti bizottság azonnali összehívását, annak érdekében, hogy tisztázzák a honvédelmi miniszter szavait. „Hogy megtudjuk, mi a magyarázata annak, hogy a Magyar Honvédség mégsem tudja megvédeni az országot, ahogy azt korábban a miniszterelnök állította” – mondta Vadai.

 

#Vadai Ágnes #honvédelem

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!