2024. április 19. - Emma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Magyarország első női köztársasági elnöke - Novák Katalin

Novák Katalin Magyarország új köztársasági elnöke

Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke kihirdette a végeredményt: Novák Katalin 137 szavazattal megnyerte az államfőválasztást, májustól ő lesz az ország új köztársasági elnöke. A mandátuma öt évre szól, és egyszer választható újra.

Fundamentumként jelölte meg az alaptörvényt Novák Katalin köztársasági elnökké választása esetén csütörtökön az Országgyűlésben. Úgy fogalmazott, amíg az országnak van szabad akarata, nem tudják leigázni, ez a szuverenitása alapja, annak bölcsője pedig a család. Szuverenitásról nemzeti vonatkozásban soha nem leszek hajlandó lemondani – hangsúlyozta.
A Fidesz-KDNP köztársaságielnök-jelöltje az államfőválasztást megelőző beszédében kijelentette: az alaptörvényt betartja és betartatja, nem az alkotmányos rend lebontásán, hanem annak őreként annak fenntartásán fog munkálkodni.

 
Azt mondta, felkészült az előtte álló embert próbáló feladatra. Neki minden magyart képviselnie kell – rögzítette.

Úgy fogalmazott, amíg az országnak van szabad akarata, nem tudják leigázni, ez a szuverenitása alapja, annak bölcsője pedig a család. Szuverenitásról nemzeti vonatkozásban soha nem leszek hajlandó lemondani – hangsúlyozta.

Novák Katalin védhetetlennek és megmagyarázhatatlannak nevezte az Oroszország által indított háborút. A magyarok békét akarnak, mi nők nem a háborút, hanem a békét akarjuk megnyerni, mert békében lehet gyarapodni, építkezni, tervezni, egymásra mosolyogni – mondta.


Profi diplomata és családanya – Novák Katalin portréja

Először lehet női köztársasági elnöke Magyarországnak, Novák Katalin személyében. A politikus nevéhez számos, a magyar családokat segítő intézkedés köthető, többek között a babaváró támogatás, a családi otthonteremtési kedvezmény vagy a négygyermekes édesanyák szja-mentessége. A háromgyermekes családanya ugyanakkor a külügyekben is jártas, profi diplomata.
Történelmi jelentőségű nap lehet a mai, hiszen ezen a napon dönt Áder János köztársasági elnök utódjáról az Országgyűlés. A Fidesz–KDNP jelöltje Novák Katalin, akinek neve bizonyára mindenki számára ismerősen cseng – hiszen számos olyan intézkedés köthető a nevéhez, amely megkönnyítette a magyar családok életét.

 

A volt családügyi miniszter lehet hazánk első női államfője.

A politikai értelemben is fiatalnak számító Novák Katalin nagycsaládos édesanya, három gyermekkel büszkélkedhet. Az államfőjelölt egy korábbi interjúban elmondta, ha lehetőséget kap az államfői szerepre, ugyanaz a személyiség marad, aki eddig is volt: az emberekkel közvetlen kapcsolatot ápoló, esténként kakaós csigát sütő édesanya. A volt miniszter ugyanakkor, mint elmondta,

„tettekre készül, nem gesztusokra”, tehát aktívan képzeli el a következő ötéves ciklusát.

Novák Katalin az Alföldön, Szegeden született, és ott is nevelkedett. Kezdetben nem a politikai pályán szeretett volna elindulni, későbbi érdeklődése mégis erre a területre vitte.

Általános iskolás éveit az amerikai nagyvárosban, Los Angelesben töltötte, ösztöndíjjal Párizsban is tanult, majd később három diplomát is szerzett. Közgazdászként végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen, majd a Szegedi Tudományegyetem és az Université Paris X közösségi és francia jogi képzését is abszolválta. Világnyelveket beszél, az angol mellett, franciául és németül is, valamint spanyolul is megtanult.

Politikai pályafutását külügyminisztériumi referensként kezdte. 2010-től a magyar diplomáciát irányító Martonyi János miniszteri kabinetjében volt tanácsadó. 2012-től kabinetfőnökként vállalt szerepet az akkoriban Balog Zoltán irányítása alá tartozó Emberi Erőforrások Minisztériumában, ahol 2014-ben végül család- és ifjúságügyekért felelős államtitkárrá nevezték ki. Fontos fordulópont volt életében, amikor a Fidesz 2017-es őszi tisztújító kongresszusán a párt külkapcsolatokért felelős alelnökének választották meg. 2018-ban országgyűlési mandátumot szerzett, két évvel később pedig a családokért felelős tárca nélküli miniszternek kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök Novák Katalint.

Miniszterként eltökélt volt Magyarország demográfiai törekvéseinek előmozdítása, a gyermeket nevelő családok megerősítése, a családalapítás előtt álló fiatalok támogatása, valamint a generációk közötti együttműködés ösztönzése iránt.

Nevéhez fűződnek olyan, nemzetközileg is elismert programok kidolgozása, mint a babaváró támogatás, a négygyermekes édesanyák szja-mentessége, az otthonteremtési program vagy a bölcsődei fejlesztések elindítása.

Női politikusként kiemelten fontosnak tartja, hogy a nőknek ne kelljen választaniuk a családalapítás és szakmai karrierjük között. Alapító tagja és elnöke a Nők Magyarországért Klubnak, valamint jószolgálati nagykövete a Magyar Református Szeretetszolgálatnak. Munkásságáért több elismerésben is részesült, többek között a francia Becsületrend lovagi fokozatának és a Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztjének is a birtokosa.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató