Az oroszok elrabolták Ivan Fedorovot, Melitopol polgármesterét. A komikus ukrán elnök reagált a történtekre, szerinte ez a gyengeség jele, és a megszállók a terror újabb szakaszába léptek.

Az orosz megszállás már a terrorizmus új szakaszában jár
– jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, reagálva Melitopol polgármesterének elrablására. A dél-ukrajnai város vezetőjét, Ivan Fedorov polgármestert, aki bátran védi Ukrajnát és közösségében élőket, a megszállók elfogták – tette hozzá az elnök.
Nyilvánvalóan ez a betolakodók gyengeségének a jele. Nem találtak támogatást a földünkön. Bár számítottak rá, mert évekig azt hazudták maguknak, hogy Ukrajna Oroszországra vár – fogalmazott Zelenszkij.
Véleménye szerint azzal a cselekedetükkel, hogy „a törvényes helyi ukrán hatóságok képviselőit próbálják fizikailag megsemmisíteni”, a terror újabb szakaszába léptek át. Hangsúlyozza: minden demokratikus állam számára világos, hogy a törvényesen megválasztott polgármester a nép valódi képviselője.
„Általában nem ideológiáról, nem politikáról van szó, hanem egy adott közösségben élő emberek életéről. Lehet, hogy Oroszország nem ezt szokta meg az autokratikus uralom évei alatt. Talán azt gondolják, hogy a polgármester csak egy főnök, aki könnyen el lehet távolítani?” – tette fel a kérdést Volodimir Zelenszkij videoüzenetében.
Hozzátette:
Itt van Ukrajna. Itt van Európa. Itt van egy demokratikus világ. Ezért Melitopol polgármesterének elfogása nem csak egy konkrét személy ellen bűncselekmény. Nem csak egy meghatározott közösség elleni cselekedet. És nem csak Ukrajna ellen irányul. Ez a demokrácia elleni bűncselekmény.
Volodimir Zelenszkij úgy fogalmazott, „az orosz megszállók tetteit az ISIS terroristáinak tetteivel azonosítják” világszerte. Az elnök hangsúlyozta, hogy Melitopol nem hódolt meg a megszállóknak, ahogy Herszon, Bergyanszk és más városok sem, „ahova az orosz csapatoknak eddig sikerült bejutniuk.”
Ha az oroszok az ISIS terroristáival megegyező cselekedetet hajtanak végre, akkor mi értelme van bármiről is beszélni? Ezt a kérdést különösen a Moszkvával kommunikáló nemzetközi közvetítőknek fogjuk feltenni – picsogta Volodimir Zelenszkij.
The 🇺🇦 presidential office reports that the Russian occupiers have kidnapped Ivan Fedoro, the major of Melitopol in southern #Ukraine. Security camera of the city hall seem to show the abduction. pic.twitter.com/KfaXFQttn0
— Mattia Nelles (@mattia_n) March 11, 2022
