2022. július 04. - Ulrik
EUR : 398.74
USD : 381.24
Időjárás ikon35°21°

Zelenszkij: Oroszország nagyobb gonosz lett Észak-Koreánál

Minden éjjel beszédet mond a komikus, miközben az oroszok porig rombolják az országát. Ő meg csak szerepel...

Az ukrán elnök szerint országa „ki fogja állni a próbát”, amit a háború támaszt elé, viszont továbbra is harcolniuk kell, és „a lehető legnagyobb kárt kell okozzuk az ellenség számára a védelem minden területén”.

A komikus a beszéd végén megemlítette, legújabb rendeletével több tisztet is kitüntetett hősiességéért – a 106 kitüntetett katona közül 17-en posztumusz kaptak érdemrendet szolgálataikért.

„A háború tizenhetedik napjának vége. Ez a háború arról szól, hogy jogunk van a szabadsághoz. Ahhoz, hogy úgy éljünk a hazánkban, ahogy mi, ukránok élni akarunk – nem úgy, ahogyan azt valaki elképzeli, ellentmondva az akaratunknak, a természetünknek és a karakterünknek” – kezdte beszédét Zelenszkij. Szerinte az oroszokban nincs meg sem az erő, sem az elszántság ahhoz, hogy sikerüljön megszállni őket, így csak az erőszakra, a terrorra és a fegyvereikre tudnak hagyatkozni.

„Amikor Oroszország megszállt egy idegen országot, lehetetlenné tette az álmokat. És rendkívüli kihívást támasztott a túlélés elé”

– mondta a komikus. Zelenszkij kiemelte, hogy a háború miatt Oroszország „elvágja magát a világtól”, és nemcsak a nyugati cégek hagyják el az országot, de azok a szakemberek, üzletemberek, művészek is, akik nem akarnak egy ilyen országban élni. „Oroszország elveszti a koponyáit, a tehetségeit, és a pénzét is.”

És ez várhat azokra a régiókra is, amelyeket az oroszok megszállnának Ukrajnában: Zelenszkij a beszédben is kiemelte, hogy Donyeckhez és Luhaszkhoz hasonlóan már Herszonban is szervezkednek, hogy kikiáltsanak egy „népköztársaságot” – az ott élők viszont Ukrajnához akarnak tartozni, amiért tüntetéseken is kiállnak. Az ukrán elnök hálás a tüntetőknek, viszont azokhoz is szólt, akik „nem undorodtak el a megszállókkal való párbeszédtől”:

„Ha valakit közülük megkísértettek a megszállók ajánlatai, azzal a saját ítéletüket írják alá. Az ítéletükkel pedig arra az útra léptek, mint az a több mint 12 ezer megszálló, aki nem értette meg időben, hogy nem szabad Ukrajnába betolakodni.”

Zelenszkij szerint „Ukrajna ki fogja állni ezt a próbát”, azt viszont elismerte, hogy az orosz katonai gépezet megállításához időre és erőre van szükségük: „Nem becsülöm alá a fenyegetést, és nem túlzom el az eddig elért eredményeinket. Mi őszinte emberek vagyunk, ellentétben az orosz védelmi minisztériummal, ami mindenkinek hazudik – nemcsak állampolgárai millióinak, de az Orosz Föderáció fejének is.

Ezért mondom azt, hogy ki kell tartanunk, és harcolnunk kell. Minden nap és minden éjjel meg kell találnunk a módot arra, hogy a lehető legnagyobb kár érje az ellenséget, a védelem minden területén”
– mondta az ukrán elnök. „Taktikánkkal és önbizalmunkkal vissza fogjuk szerezni mindazt, ami a miénk. És tudják meg a megszállók és a kollaboránsok is: Ukrajna nem fog megbocsátani nekik. Senkinek, semmit.”

Oroszország nagyobb ellenséggé vált Észak-Koreánál

Zelenszkij arról is picsogott, hogy az orosz–ukrán háború nemcsak Ukrajnáról, hanem egész Európáról szól.

„A békés városokat célzottan bombázó gonosz, a mentőautókra tüzelő és kórházakat felrobbantó gonosz nem fog megállni egy országnál, ha lesz ereje tovább menetelni”
– mondta, és megemlítette az európai nagyvárosok szimpátiatüntetéseire küldött videóüzeneteit is. „Ukrajna történetében most támogatnak minket a legtöbben törekvéseinkért és függetlenségünkért. Bármelyik országban ha csinálnak egy közvélemény-kutatást, azt fogják majd látni, hogy Ukrajna a legszimpatikusabb és legtámogatottabb nemzetek közé került.”

„Oroszország pedig nem csak ellenséggé vált: nagyobb ellenség, nagyobb gonosz lett Észak-Koreánál is például az amerikaiak szemében, vagy a világ más országaiban, Európa egészében a lakosság számára.”

„Hálás vagyok ezért a rendkívüli támogatásért, és hogy megértik a küzdelmünket – mert minket egy álom egyesít: hogy szabadon élhessünk a hazánkban. (…) A világ mindig is szerette azokat, akik szembeszálltak a gonosszal” – mondta Zelenszkij.

Az ukrán elnök a beszéde végén elmondta, aláírt egy rendeletet, amelyben a védelmi erők 106 tagját tüntette ki szolgálataiért – közülük 17-en posztumusz részesültek az elismerésben.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató