2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Orbán Viktor: Ellenfeleink a szétesés határán billegnek

A Kossuth téren vastaps és Viktor-Viktor skandálás fogadta a színpadra lépő miniszterelnököt.

Orbán azzal indított, hogy „egész jól nézünk ki, sőt, nagyon jól nézünk ki, talán még sohasem néztünk ki ilyen jól”. A miniszterelnök azt mondta, október 23-án azért gyűltek össze legutóbb, hogy megüzenjék a kormánykerék mögé készülő baloldalnak, hogy „nem oda Buda”, de ahogy most nézi az esélyeket, most már „nem oda Pest sem”. Megüzenték azt is, hogy ők a jobboldalon „nem jámbor lúzerek”, akik megijednek Brüsszeltől, Soros Györgytől és társaiktól, akik a baloldal mögött állnak, hanem harcolni fognak.

 


Szöveges tudósítás

Győznünk kell

Olyan intenzíven kell kampányolni a következő napokban, hogy már fájjon.
 
Nagy veszélyek leselkednek hazánkra, és ez ellen a nagy győzelem a legjobb orvosság Orbán szerint. Erre minden esély megvan, ha a következő 19 napban mindenki elvégzi a munka rá eső részét. A miniszterelnök anekdotázni kezdett: egyszer megkérdezte Arnold Schwartzeneggert, napi hány fekvőtámaszt csinál, mire ő azt felelte, csak onnantól számolja, amikor már fáj. Ezt kérte azoktól is, akik a Fidesz mellett kampányolnak.

"Ezt a választást meg kell nyernünk, és meg is fogjuk nyerni, és akkor béke, biztonság és nyugalom lesz Magyarországon" – mondta.

Most fordulunk be a célegyenesbe, 19 nap menetelés vár ránk, és a végén, április 3-án megvívunk velük. Adjuk meg nekik, ami jár, és védjük meg Magyarországot!" A végén természetesen elhangzott a már ikonikus “hajrá Magyarország, hajrá magyarok zárómondat is”, amire a közönség hangos “Viktor-Viktor” skandálással reagált.

Az anya nő, az apa férfi, a gyerekeinket pedig hagyják békén

Ennek a háborúnak nem lett volna szabad megtörténnie. Magyarország minden tőle telhetőt megtett a béke érdekében. Nem zárhatjuk ki, hogy április 3-án még dörögnek a fegyverek, ilyen választásunk sem volt még.

A háború az egekbe emeli a választás tétjét. Békepárti jobboldal, és háborúpárti baloldal. Építkezés vagy rombolás. Aki a békére és az építkezésre voksol, az a Fideszre szavaz. Keresztény szívvel kell éreznünk, és magyar fejjel gondolkodni. Különbséget kell tenni a szomszédból érkező, határon átbukdácsoló, elesett nők, és a több ezer kilométerről érkező migránsok között.

Nem tudjuk mi lesz a háború vége, de mindenre fel kell készülni. Olyan kormány kell, ami nem most merészkedik ki először a nyílt vízre. Ez most nem az amatőrök ideje. Sokan vagyunk és egységesek vagyunk, és ezért meg fogjuk nyerni a népszavazást is. „Az anya nő, az apa férfi, a gyerekeinket pedig hagyják békén.”

Novák Katalinról

Orbán Viktor Novák Katalint idézve azt mondta, a nők a békét akarják építeni, a nők lelőtt fiúkat és apákat látnak, szankciók helyett nélkülözést. „Hallgatnunk kell az asszonyokra, ha ki akarunk maradni a háborúból”, ezért szerinte a legjobb pillanatban lett egy nő Magyarország köztársasági elnöke.

Ukrán üllő és orosz pöröly, a háború hasznait bezsebelő valakik

Oroszország az orosz érdekeket nézi, Ukrajna pedig Ukrajnáét – öszegezte Orbán, aki szerint az Egyesült Államok nem fog magyar szívvel érezni, a mi érdekeinket nekünk kell képviselnünk.

„A mi érdekünk az, hogy ne legyünk gyalogáldozat valaki más háborújában, ebből a háborúból ki kell maradnunk, egyetlen ember sem kerülhet az ukrán üllő és az orosz pöröly közé.”

„Ezért nem fogunk katonát vagy fegyvert küldeni Ukrajnába”, mondta Orbán, aki szerint a baloldal elvesztette a józan eszét és holdkórosan beletámolyogna egy véres háborúba, de a kormány ezt nem hagyja. „Mi magyarok jól tudjuk, kik szokták bezsebelni az efféle háborúk hasznait” – mondta a miniszterelnök.

Háborúról

Tisztázni kell hányadán állunk a háborúval. Abban az országban tört ki háború, ahol magyarok százezrei élnek. Most már a keleti határainkat is fegyverrel kell biztosítanunk. Minden idők legnagyobb humanitárius segélyprogramját működtetjük.

Két évünk ment arra, hogy legyőzzünk egy száz éve nem látott járványt, és akkor még itt van a baloldal is. Nem lehet hibázni. Magyarország világok határán fekszik. Errefelé a háborúkat nem értünk, és nem az érdekünkben vívják.

Közép-Európa csak egy sakktábla a világ nagyhatalmai számára. Ha céljaik úgy kívánják, és nem vagyunk erősek, akkor fel is áldoznak minket. Vannak országok, amelyek háborúval akarják elérni céljaikat, de mi tudjuk, hogy az a legjobb háború, amit sikerül elkerülni.

Belevaló külpolitika, ütőképes hadsereg, tiszteletet parancsoló egyetemek

Egy országnak legelőször a lelkében kell erősnek lennie, mint a márciusi ifjaknak. Nem ostorozzuk és sajnáltatjuk magunkat, nem hajlongunk, nem kushadunk, nem rejtjük véka alá a véleményünket – mondta Orbán a magyarok összességére utalva. A miniszterelnök szerint nem vágyunk arra, hogy mindenkinek szimpatikusak legyünk, és mi sem szeretünk mindenkit.

200 ezerrel több gyerek született 2010 óta, mint ha a baloldal maradt volna kormányon, van nemzeti alkotmányunk, egymillióval több új állampolgárunk, mindenki talál munkát. „És végre van belevaló külpolitikánk, lesz ütőképes hadseregünk, világszínvonalú hadiiparunk, és tiszteletet parancsoló egyetemeink” – mondta Orbán Viktor.

Nem téríthet le az utunkról sem a háború, sem a baloldal április 3-án

Támogatjuk a családokat, és létrehoztunk egymillió új munkahelyet, csökkentettük a rezsit, és hazaküldtük az IMF-et. Nem téríthet le az utunkról sem a háború, sem a baloldal április 3-án – mondta a kormányfő.

A világ legszebb országa és nyelve a miénk. A világ legtalálékonyabb emberei magyarok, akik paprikából csinálnak C-vitamint, vakcinát és Rubik-kockát találnak fel. Csupa jószívű ember. Ez mind szép, de ez mind nem elég. A szépségből, leleményből csak akkor lesz boldog ország, ha erősek vagyunk.

15 millióan vagyunk a világban, nálunk hatalmasabb országok látókörében élünk. De ez nem ok a félelemere és az önfeladásra. Az oroszlánt nem lehet lebirkózni, de lehet homokot szórni a szemébe. A medve szkanderban remekel, de lehet karikát rakni az orrába. A leleményesség a fontos.

 

Mindenki együtt a nemzet főterén, 12 éve épülő erős Magyarország

Veszély idején az ország együtt dönt a jövőjéről, mondta Orbán, aki szerint bár különböző emberekből áll a tábora, együtt erősek. Most azok is velük vannak, akiket a szemükkel nem látnak, sőt, az ősök és a még meg sem született gyerekek is. „Így van ma itt együtt Magyarország a nemzet főterén”, ahol komoly dolgokról kell beszélni. Orbán szerint mióta létezik közös nemzeti emlékezet, mindig ugyanazt akarták a magyarok: legyen béke, szabadság, egyetértés.

De ez nem maradhat puszta óhaj, ezekhez a dolgokhoz ugyanarra a dolgokra van szükség a miniszterelnök szerint: erőre, mert gyenge nép nem kap békét, nem jár neki a szabadság, legfeljebb hamis gulyás a barakkjában, és nem tud tető alá hozni semmilyen egyetértés. „Az erős népeké a jólét, az önbizalom, a biztonság és a nyugodt élet, őket kedveli a szerencse és ők mindig a talpukra esnek.” Orbán erős országot akar, ami „nem szakad ki a népek naprendszeréből, de mindig a saját tengelye körül forog”, ehhez tekintélyt parancsoló erő kell. Ezt építik 12 éve, mondta.

„Idehozták Donald Tuskot, a lengyelt, akit otthon is szégyellnek”

„Márki Zay-val együtt földbe áll az egész baloldali miskulancia, miközben együtt sóhajt az ország: micsoda szerencse, hogy most nem ezeknek a kezében van Magyarország kormányrúdja” – mondta a miniszterelnök. Orbán szerint az ellenzék végső kétségbeesésében hívta ide Donald Tuskot, „azt a lengyelt, akit otthon is szégyellnek”, mert szétverte a a saját pártját, majd az Európai Néppártot.

Nem is emlékszem mikor álltak ennyire jól a csillagok

Jól harcoltunk, áll mind a 106 képviselőjelölt, tartottunk több mint 100 választási gyűlést, és bekopogtunk több millió ajtón. Esélyünk napról-napra nő. „Nem is emlékszem mikor álltak ennyire jól a csillagok 19 nappal a választások előtt” – mondta Orbán.

Az ellenfelek tanácstalanságban, a szétesés szélén állnak. Az üstükösként érkező ellenzéki vezető mára „egy földbe csapódott, kihűlt kődarab” lett.

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató