2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Kamu Geri: elborzasztott Orbán beszéde, pedig nem is hallottam

A főpolgármester szerint az Orbán-féle semlegesség nem tartható.

Az ukrajnai háború egy erős sokkhatás a magyar társadalom számára, és nem egyértelmű, hogyan fog erre reagálni – mondta az április 3-i választással összefüggésben Karácsony Gergely főpolgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorának keddi adásában, írja az Index. Arra a kérdésre, hogy mi a választás tétje, azt válaszolta, sok mindent lehetne erről mondani, de most szó szerint arról van szó: hol van a helye Magyarországnak. Karácsony Gergely bár

nem hallotta Orbán Viktor március 15-i beszédét, de amit eddig olvasott róla, az elborzasztja.

Szerinte a kormányfő „semlegességet hirdetett”, ugyanakkor a főpolgármester úgy véli, ma Magyarország abban a helyzetben van, hogy nagyhatalmak garantálják a biztonságát. Arról is beszélt, hogy a konfliktusban, ami a szomszédunkban zajlik, a NATO-tagság védi Magyarországot. Azt is mondta, hogy az ellenzék szövetségesei nyugaton vannak, miközben az országnak most olyan kormánya van, amely csak „zsebre vágja” az uniós és a NATO-tagság előnyeit.

Miért nem ment Orbán Kijevbe?

„Hol van a magyar miniszterelnök?” – tette fel a kérdést Karácsony Gergely, utalva arra, hogy az ostromlott Kijevbe utazott március 15-én a cseh, a lengyel és a szlovén kormányfő. Mint azt megírtuk, Orbán Viktor azért nem ment az ukrán fővárosba, mert Magyarország nem küld fegyvereket Ukrajnának. Karácsony Gergely az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt is mondta, hogy „Orbán Viktor a NATO ellen beszélt”, majd hozzátette: ma Magyarországnak olyan kormányfője van, aki „összevissza beszél a NATO-tagságról”. Továbbá kifejtette, hogy

szerinte összevissza hazudnak arról, mit is mondott Márki-Zay Péter az ukrajnai háborúval kapcsolatban.

Karácsony Gergely azt mondta, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje korábban arról beszélt, hogy az egységes NATO-állásponthoz kell tartania magát Magyarországnak, ez pedig jelenleg az, hogy a szövetség nem kíván katonailag beavatkozni, nem akar katonákat küldeni Ukrajnába.

A főpolgármestertől megkérdezték, miből gondolja, hogy az Orbán-kormánynak már csak három hete maradt. Karácsony Gergely kifejtette: 2018-ban a Fidesz–KDNP azért tudott nyerni, mert az ellenzék megosztotta az erőit, a gazdaság pedig szárnyalt, de nem a kormány miatt, hanem azért, mert a német gazdaság is szárnyalt. Azt is megjegyezte, hogy 2018-ban a kormánynak még voltak szövetségesei, de azóta sorra buktak meg, vagy más országot támadtak meg. Az Anonymus-maszkos alak visszatéréséről is kérdést kapott a főpolgármester, aki minderre csak annyit mondott:

Rogán Antal felvette az Anonymus-jelmezt, és most próbál fenyegetőzni, hajrá!”

Karácsony Gergely ennél többet nem kívánt mondani az Anonymus legutóbbi videójában ígért „izgalmas napokról”.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató