2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Egy rendőrt hason haraptak, egy másikat magas sarkú csizmával bántalmaztak

Többek között hivatalos személy elleni erőszak miatt indított eljárást a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy 40 éves nő ellen, aki a vád szerint magas sarkú csizmával bántalmazott egy rend...

Többek között hivatalos személy elleni erőszak miatt indított eljárást a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy 40 éves nő ellen, aki a vád szerint magas sarkú csizmával bántalmazott egy rendőrt, egy másikat pedig megharapott a hasán. Az Ügyészség közleménye szerint az eset március 8-án történt Tiszaújváros környékén.

A nőt garázdaság miatt vitték be a tiszaújvárosi rendőrkapitányságra, ahol a nő szidalmazni kezdte az egyik rendőrt, nem írta alá a jegyzőkönyvet, és fenyegetően viselkedett. Egyik rendőrnek a kezébe vájta a körmeit, felé rúgott, amikor pedig a földre vitték, a magas sarkú csizmájával a rendőr ágyéka és lába felé rúgott. Aztán amikor az előállítóba akarták vinni, hason is harapott egy rendőrt.

A bántalmazott rendőr nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett a lábszárán és a kézfején is.

#Tiszaújváros #rendőrség

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!