2022. május 23. - Dezső
EUR : 384.58
USD : 363.57
Időjárás ikon22°15°

Demeter Mártát 1,8 millió forint pénzbüntetésre ítélték hivatali visszaélés miatt

Bűnösnek mondta ki a bíróság Demeter Mártát hivatali. Az elsőfokú ítélet szerint az LMP-s országgyűlési képviselő hivatali visszaélést követett el, ezért a bíróság 1,8 millió forint pénzbírságot rótt ki rá, amiért korábban hamisan azt híresztelte, hogy a Magyar Honvédség törvénytelenül szállította a miniszterelnök lányát egy katonai repülőn.

Ítéletet hirdetett pénteken a Pesti Központi Kerületi Bíróság az LMP-s országgyűlési képviselő, Demeter Márta ügyében. A politikus ellen még 2019 novemberében emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali visszaélés miatt. A vádirat szerint Demeter Márta 2018 szeptemberében országgyűlési képviselőként a Magyar Honvédség működésével kapcsolatos adatokról szerzett tudomást, majd azokat a közösségi oldalán közzétette azzal a megjegyzéssel, hogy a Magyar Honvédség a miniszterelnök közvetlen hozzátartozóját törvénysértő módon szállította. Amellett, hogy ez a közlés valótlan volt, Demeter a törvényi kötelezettségét megszegve, nem nyilvános adatokat adott ki – írja a Mandiner.

A konkrét történet szerint Demeter a kecskeméti repülőbázison tett látogatása során megismert információk alapján a következő kérdést intézte Pintér Sándor belügyminiszterhez és Benkő Tibor honvédelmi miniszterhez: miként fordulhatott elő, hogy a Magyar Honvédség egyik repülőjével utazott Orbán Viktor miniszterelnök egyik lánya, Flóra.

Azonban rövidesen kiderült, hogy a képviselő hatalmas öngólt rúgott, a Ciprusról hazatérő katonai gépen ugyanis nem a kormányfő lánya, hanem az ottani ENSZ-misszióban szolgálatot teljesítő egyik százados – a kormányfő egyik lányával azonos nevű – kislánya utazott haza édesanyjával, mégpedig a szükséges engedélyek birtokában. Az ügyészség vádiratában az új büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően azt indítványozta, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy a bíróság ítélje kettőszáz napi tétel, napi tételenként 10 ezer forint, azaz összesen 2 millió forint összegű pénzbüntetésre.

Csakhogy Demeter nem ismerte el a bűnösségét az előkészítő ülésen, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról, így megindult a büntetőpere. A képviselő megalapozatlannak nevezte a vádiratot és azt állította, hogy semmilyen nyilvános adatot nem hozott nyilvánosságra, valamint nem is élt vissza képviselői jogosítványaival. Az eljárás további része a minősített adatok miatt zárt ajtók mögött zajlott, a bíróság pedig most hozta meg az elsőfokú ítéletét.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság bűnösnek mondta ki a képviselőt hivatali visszaélés bűntettében, és ezért 1,8 millió forint pénzbírságra ítélte. A minősített adatok miatt elrendelt zárt eljárás következtében az indoklás sem volt nyilvános, így azon nem vehettek részt a sajtó képviselői. Az MSZP-t és az LMP-t is megjárt képviselő is elindult az ellenzéki előválasztáson, de előtte bejelentette, hogy amennyiben ő indulhat az ellenzék színeiben, majd mandátumot szerez, akkor átigazol a Jobbikba. Csakhogy az előválasztáson csúnyán leszerepelt, mindössze a negyedik lett Budapesti 6. számú választókörzetében.

Mivel pedig az ellenzéki közös listán is csak szimbolikus helyet kapott (255.), szinte biztosan nem lesz tagja a következő országgyűlésnek.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató