2025. december 26. - István
Időjárás ikon
EUR 391.19 :
USD 331.71 :

Megnyílt a humanitárius tranzitpont a BOK csarnokban

A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitpontot hétfőtől a kormány a karitatív szervezetekkel együttműködve az ukrajnai menekültek számára - jelentette be a Miniszterelnökség terüle...

A budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitpontot hétfőtől a kormány a karitatív szervezetekkel együttműködve az ukrajnai menekültek számára - jelentette be a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

György István közölte, a Keleti és a Nyugati pályaudvaron ezt követőn csak információs pontok működnek, a háború elől menekülőket pedig buszokkal szállítják át a két pályaudvarról, illetve Kőbánya felső vasútállomásról a BOK csarnokba, ahol kulturált körülményeket alakítottak ki.   

A csarnokban többek között étel, ital, orvosi ellátás, tisztálkodási lehetőség várja a menekülteket, a kisgyermekes anyák számára baba-mama-sarkot, a gyermekeknek játszósarkot alakítottak ki, valamint az emberek információt kaphatnak a szállás- és további utazási lehetőségekről

- tette hozzá.   

Az államtitkár elmondta: az alapvető szükségletek kielégítésén túl telefontöltési lehetőség és internetkapcsolat áll az érkezők rendelkezésére, azoknak pedig, akik továbbutaznának, a MÁV nemzetközi pénztárt nyitott a csarnokban, ahol a menekülők átvehetik szolidaritási jegyüket, és ki is szállítják őket a pályaudvarokra vagy a Liszt Ferenc repülőtérre. Az menekültek szállításához szükséges buszokat a Budapesti Közlekedési Központ és a Volán biztosítja - fűzte hozzá. Akik csak néhány napig akarnak Magyarországon maradni - folytatta -, azok számára a humanitárius szervezetek biztosítanak szállást, azoknak az elhelyezéséről pedig, akik tartósan maradnának, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság gondoskodik, a megyei védelmi bizottságokkal együttműködve.   

Szintén helyben kapnak segítséget azok, akik menedékes eljárást kezdeményeznek vagy tartózkodási engedélyt kérnek. Nekik az Országos Idegenrendészeti Igazgatóság Biztosít információt, és ha szükséges, időpontot is kaphatnak a menekültügyi eljárás megindításához - ismertette György István az MTI szerint. Akik hosszabb távon Magyarországon képzelik el az életüket, munkalehetőségekről is tájékoztatást kaphatnak a BOK csarnokban - tette hozzá.

#menekültek #Budapest

Kedves Olvasóink!

A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
Mutasd a hozzászólásokat!