2022. augusztus 14. - Marcell
EUR : 393.04
USD : 381.48
Időjárás ikon32°18°

Iványi Gábor sír: az adóhatóság lefoglalta tízmillió forintunkat

Az Oltalom Karitatív Egyesület elnöke és a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapító lelkésze sajtótájékoztatóján azt mondta, csak a nekik jogosan járó 12 milliárdos állami támogatás kifizetését követően tudják kiegyenlíteni a 3 milliárdos tartozásukat a NAV felé.

Iványi elmondta, hogy a múlt havi razziát követően tartozásukkal kapcsolatban megpróbáltak a szabályok betartásával eljárni és közölték a NAV-val, hogy nem tudnak fizetni, erre az adóhatóság le is foglalta tíz millió forintjukat - írja a hvg.hu.

Mint fogalmazott, az igazuk védelmében elmennének ők Strasbourgig is, viszont az elhúzódó bírósági ügyeik miatt erre nincs módjuk, hiszen csak olyan esetben fordulhatnak az uniós igazságszolgáltatási szervhez, ha már a magyarországi jogi lehetőségeiket kimerítették.

Iványi szerint az egész "vegzatúra" az ő ellehetetlenítésüket szolgálja. Elmondta például, hogy csak idén 40 ezren ajánlották fel az egyháznak az adójuk egy százalékát és a törvény szerint évente 4000 ilyen támogatóra van szükség ahhoz, hogy megkapják az állami támogatásokra jogosult bevett vagy elismert egyházi státuszt. Őket ezzel szemben csak nyilvántartott egyházként tartják számon, ezen kategória után nem járnak állami támogatások.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató