2024. április 18. - Andrea, Ilma
EUR : 393.4
USD : 369.7
Időjárás ikon13°

Pulai: jelen pillanatban több az ellenzéki szavazó, mint a kormánypárti

Bár nem biztos, hogy ez az urnáknál is megjelenik majd - erről Pulai András beszélt az ATV Civil a pályán című műsorában.

A Publicus Intézet stratégiai igazgatója szerint mindent egybevetve jelenleg 5 százalékos a Fidesz előnye az ellenzékkel szemben, de 3-5 százalékos elmozdulások hetente vannak a választói preferenciában. Hozzátette: a méréseik szerint van 7 százaléknyi olyan szavazó, akiknek van preferenciájuk, de nem mondják meg hogyan voksolnának, de azt lehet tudni, hogy ezeknek a szavazóknak több mint a kétharmada ellenzéki. Ha az ellenzéki politikusok elhitetik a szavazóikkal, hogy tudnak győzni, akkor ez egy önbeteljesítő jóslattá válik, és potenciálisan győzhetnek - fogalmazott.

„Az elmúlt egy hónapban mérünk érdemi elmozdulást, míg egy hónappal ezelőtt kb. a választók 60 százaléka, 60-65 százaléka mondta azt, hogy a Fidesz fog győzni, most már csak a 45 százaléka mondja ezt, tehát 20 ponttal csökkent az arány” – mondta a műsorban Pulai.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató