2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Súlyos választási csalást követett el Márki-Zay kampánycsapata

A Márki-Zay Pétert támogató, Bajnai Gordon volt MSZP-s kormányfő által kiépített DatAdat-csoport állt a hátterében annak az sms-cunaminak, amely során az ország lakosságának egy tizede kapott rövid, sokszor névre szóló üzenetet a baloldali kampányközponttól. Az akciót illegális adatbázis felhasználásával hajtották végre.

Alább a részletek:

A rendszerváltás óta a legnagyobb és a legtöbb embert érintő választási csalás során körülbelül egymillió embert értek el a baloldali kampányközpont működtetői – értesült a Mediaworks Hírcentruma.

Információink szerint a szolgáltatók és a hatóságok közös vizsgálatából kiderült, hogy egy közbeiktatott cégen keresztül gyakorlatilag az ország lakosságának tizedét elérő sms-cunamit a Bajnai Gordon volt szocialista kormányfő és titkosszolgálati minisztere, Ficsor Ádám által kiépített DatAdat-csoport osztrák leánycége rendelte meg, a művelethez szükséges hatalmas adatbázist is ez a vállalkozás biztosította.

Úgy tudjuk, az illegális úton beszerzett adathalmaz Facebook-profilokból letöltött, nevekkel összekapcsolt telefonszámokból, illetve banki és kereskedelmi adatbázisokból kinyert elérhetőségekből áll.

Ez magyarázatot ad arra is, hogy a szervezők gyakorlatilag mindenféle politikai hovatartozás, vagyis targetálás nélkül küldték szét a szóban forgó sms-eket. Ezért történhetett meg, hogy jobboldali szimpatizánsok tömege, számos kormánytag, illetve konzervatív közéleti szereplő is kapott rövid, sokszor névre szóló üzenetet.

A Mediaworks Hírcentrumának nyilatkozó informatikai szakértő szerint csupán egy olyan műveletről beszélhetünk, amely során nem válogattak a célszemélyek között, itt a mennyiség, a minél nagyobb számú választópolgár elérése volt az elsődleges szempont.

Szerinte a DatAdat által végrehajtott precíziós akciók már régen elkezdődtek. Ezek lényege, hogy személyre szabott üzenetekkel olyanokat tartsanak otthon a választások napján, akik bizonyosan a kormányoldalt erősítenék, illetve azokat a szavazókat mozdítsák meg, akik a baloldalra húzhatják az ikszet. A közösségi médiumokon keresztül tehát főként a bizonytalanokat veszi célba.

Az elmúlt időszakban a DatAdat-ról kiderült:

- Tucatnyi országban – köztük Bulgáriában, Észak-Macedóniában és Németországban is – befolyásolták a politikai folyamatokat.

- Az adathalász cégcsoport dönthette el az ellenzéki előválasztást Márki-Zay Péter javára.

- A baloldal kormányfőjelöltjének ebédjét is a DatAdat fizette egy vecsési kampányrendezvényen, ami tiltott kampányfinanszírozásra utal.

- A DatAdat a magyarok személyes adatait külföldre viszi.

- A cégcsoport külföldi szakemberei Ausztriából dolgoznak a baloldal kampányán, facebookos álprofilokat kreálnak, bérkommentelőket alkalmaznak azért, hogy felerősítsék a baloldal számára fontos tartalmakat a közösségi médiában.

- A datadatos kör az amerikai Demokrata Párt baloldali, progresszív ágánál meglévő kapcsolatrendszerét felhasználva profilozza a választókat, ami akár az április 3-i országgyűlési választásokba való külföldi beavatkozás gyanúját is felvetheti.

- A céghálózat finanszírozása átláthatatlan, de offshore hátterű cégekkel is kapcsolatba hozható.

 

(Magyar Nemzet)

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató