2024. március 28. - Gedeon, Johanna
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Budaházy György jogi csatája a Háttér Társasággal a gyermekek védelmében

Budaházy György, akit koncepciós terrorvád alapján március 16-án első fokon országos felháborodást kiváltva, önkényes és törvénytelen módon 17 év fegyházra ítéltek (emiatt jelenleg is letartóztatásban van, kegyelmi megoldást számosan szorgalmaznak) már hosszú évek óta fellép húgával, Budaházy Eddával, a Hozz Világra Még Egy Magyart Mozgalom vezetőjével és több hazafias szervezettel együtt (pl. Alfa Szövetség, Hatvannégy Vármegye Mozgalom, Nemzeti Jogvédő Szolgálat, Nemzeti Filmkészítők Egyesülete) a magyar gyermekeket fenyegető genderlobbi törekvéseivel szemben, többször sikeres akciót megvalósítva – törvényes keretek között maradva – alapvető jogaikat gyakorolva (pl. vélemény-nyilvánítási szabadság) a „Budapest Pride” közrendet és gyermekeket fenyegető, rendezvényei ellen.



Budaházy György 2018 nyarán két hazafival (egyikük Mikus Márton, a Polgári Mulató vezetője) együtt elment az Auróra Rendezvényközpontba egy LMBTQ propagandát népszerűsítő, nyilvánosság számára a Budapest Pride keretében meghirdetett, ” A beszélgetés ereje” című rendezvényre, hogy a beszélgetés erejével is tájékozódjon arról, hogy a genderlobbi felől milyen veszélyek leselkednek a magyar fiatalokra. A maguknak toleranciát követelő, hagyományostól eltérő szexuális orientációval bíró “mások” azonban kirekesztették őket a rendezvényről, emiatt vita támadt. Végül minden atrocitás nélkül Budaházyék önként távoztak. A Háttér Társaság és tíz szexuálisan “más” személy azonban közösség tagja elleni erőszak bűntette (gyűlöletbűncselekmény) miatt szerette volna feljelentéssel elérni Budaházyék megbüntetését. A rendőrség ezt elutasította, azonban egyes, állítólagosan elhangzott becsületsértő kifejezések (pl. “buzi”, “aberráltak”, “deviánsok”, “titeket gyógyítani kell, mert rászorultok”) miatt magánvádas eljárást indítottak a hazafiak ellen az intoleráns “mások”. 

Az eljárást először megszüntette a Pesti Központi Kerületi Bíróság a másodfokú bíróság által is helyben hagyott döntésével arra hivatkozva, hogy a Háttér Társaság nem képviselheti a sértettek magánindítvány megtétele során. Az LMBTQ lobbiszervezet eredményes alkotmányjogi panasza nyomán azonban új eljárást rendeltek el.

Ennek során éppen Budaházy György és 16 társának kegyetlen elítélése előtt egy héttel, 2022. március 9-én került sor az első bírósági tárgyalótermi eseményre az ügyben: a személyes meghallgatás során a felek nem békültek ki. A feljelentők ellentmondásosan nyilatkoztak, kiderült a feljelentők jogi képviselője nem rendelkezik szabályoks meghatalmzásokkal, az egyik feljelentő elhunyt, Budaházyék vitatták, hogy becsületsértést követtek volna el. Mikus Mártonnal szemben a feljelentést visszavonták, mivel ennyi év után “rájöttek”: ő nem is mondott semmit. A hazafiakat dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője védi, a "másságukra" büszkéket dr. Muhi Erika, a Háttér Társaság ismert ügyvédje.

A Nemzeti Filmkészítők Egyesületének videós tudósításában Budaházy György, dr. Gaudi-Nagy Tamás és Mikus Márton idézik fel a történteket és hívják fel a figyelmet az LMBTQ mozgalom veszélyes törekvéseire.

A népszavazással egyidejűleg április 3-án tartandó választáson nem engedhetjük át a hatalmat nemzetrontó erőknek, mert annak a magyarságra nézve végzetes következményei lennének !

Az április 3-i népszavazáson négy nemmel parancsolhatnak megálljt a normalitáspárti polgárok a genderlobbi kártékony támadásának.

A sorosista-globalista balliberális oldal e közben sunyi módon érvénytelen szavazatra buzdít, aljas szándékait nyíltan most nem vállalják fel, de ez ne tévesszen meg senkit.

El kell menni és a nemzeti erők választási támogatása mellett a népszavazási kérdésekre nemmel kell a gyermekeink megvédésre érdekében szavazni!

 

Isten óvja és vezesse Magyarországot! 

Nem engedünk a magyarok jogaiból! 

Szabadságot Budaházyéknak!
 

Honfitársi üdvözlettel:

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, 

a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (www.njsz.hu) ügyvezetője 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató