2024. március 29. - Auguszta
EUR : 395.83
USD : 367.33
Időjárás ikon19°

Uniós biztos: Be fogjuk indítani a jogállamisági mechanizmust Magyarországgal szemben

Be fogja indítani a jogállamisági mechanizmust Magyarországgal szemben az Európai Bizottság – ezt Johannes Hahn, az Európai Bizottság költségvetési biztosa mondta el egy osztrák tartományi lapnak, a Tiroler Tageszeitungnak. 

Korábban már utalt arra az Európai Bizottság, hogy az áprilisi választások után léphetnek majd leghamarabb az Európai Bíróság által megvédett jogállamisági eljárás ügyében. Ehhez az első informális lépéseket már tavaly novemberben megtették, amikor levelet küldtek a magyar és a lengyel kormánynak – ebben az uniós testület Budapestnek a korrupcióval kapcsolatban tett fel kérdéseket, míg Varsót a bírói függetlenségről és az uniós jog tiszteletben tartásáról faggatta.

Ez az a két pont, ami alapján az Európai Parlament már hónapok óta beindította volnaa mechanizmust a két ország kormánya ellen, most pedig úgy tűnik, léphet is a Bizottság.

Johannes Hahn ugyanis az osztrák lapnak azt mondta, a korrupciógyanús esetek és a közbeszerzések problémái miatt lépni fognak, és beindítják a jogállamisági mechanizmust Magyarországgal szemben.

A költségvetési biztos hozzátette, hogy Lengyelországgal szemben viszont nem indítanak eljárást, mivel ott az igazságszolgáltatás rendszerén belül fedeztek fel problémákat – ami viszont nem érinti az uniós költségvetést. Hahn azonban visszautasította azt a feltételezést, hogy a lengyelekkel azért bánnának óvatosabban, mert élen járnak a háború miatt menekülő ukránok befogadásában:

„El kell ismerni az ukrajnai menekültek befogadásában különösképpen Lengyelország teljesítményét – ez viszont nem jelentheti azt, hogy ezért cserébe elengedjük a jogállamisági ügyeiket.”

Ezek azok az ügyek, amelyek miatt például a Bizottság továbbra is blokkolja a Lengyelországnak és Magyarországnak szánt forrásokat az uniós költségvetésből. Sőt, a turówi lignitbánya ügye miatt Varsó további levonásokra számíthat neki járó forrásokból, ugyanis Lengyelország nem fizette ki az Európai Bíróság által kiszabott bírságot – így annak összegét az uniós pénzekből vonják le.

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató