Soproni Tamás terézvárosi momentumos polgármestere szerint senkinek sem jelentene valódi segítséget, ha átneveznék az orosz nagykövetség utcáját Budapesten.
A politikus a Telexnek azt mondta, „mélységesen elítéli a putyini agressziót”, és bár többen megkeresték, hogy nevezzék át a Bajza utcát Szabad Ukrajnára, ő inkább konzervatív az ilyen szimbolikus intézkedésekkel kapcsolatban.
Soproni szerint az utcaátnevezés hosszú folyamat, ami plusz ügyintézéssel, kellemetlenséggel járna az ott élők számára.
A Niedermüller vezette erzsébetvárosi önkormányzat nem zárkózik el az átnevezéstől, de szintén felhívták a figyelmet, hogy az átnevezés „adminisztrációs többletet jelent a vállalkozásoknak és az érintett utcában élőknek is”.
Fővárosi szinten sem készülnek átnevezésre, ilyesmit csak kerületi kezdeményezésre tesznek, mondta Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen.
Azt mondta, az utcaátnevezéseket igyekeznek úgy megvalósítani, „hogy minimális terhet jelentsen az ott élőknek”.
A háború kezdete óta például Tallinnban, Rigában, Vilniusban, Tiranában és Oslóban is átnevezték az orosz nagykövetségek utcáját.