2024. április 16. - Csongor
EUR : 393.05
USD : 368.85
Időjárás ikon15°

Németországban megerősítik az óvóhelyeket és vésztartalékokat képeznek

Olaf Scholz kancellár bejelentette, hogy százmilliárd euróval növelik a védelmi kiadásokat.

Németországban az ukrajnai háború miatt a hatóságok elkezdték megerősíteni az óvóhelyeket és vésztartalékokat képeznek – jelentette a Welt am Sonntag a szövetségi belügyminisztert idézve.

Azután, hogy a német fegyveres erők évtizedeken át folyamatosan zsugorodtak, Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt a berlini kormány jelentős irányváltást határozott el, és ezzel összefüggésben

Olaf Scholz kancellár bejelentette, hogy százmilliárd euróval növelik a védelmi kiadásokat.   

A védelmi politika megváltoztatása keretében modernizálják az óvóhelyhálózatot, és a polgári védelemre is többet költenek –  közölte a lappal Nancy Faeser belügyminiszter.   

„Most 599 (használható) óvóhely van az országban, és azt vizsgáljuk, hogy hányat lehet még használhatóvá tenni. Mindenesetre megállítottuk azt a korábbi tendenciát, hogy ezeket apránként felszámolták” – mondta a miniszter.

A meglévő bunkerek megtartása mellet tanulmányozzák, hogy a föld alatti parkolókat, metróállomásokat és bizonyos épület-pinceszinteket hogy lehet alkalmassá tenni óvóhelynek.

Ezenkívül a szövetségi kormány 88 millió eurót adott a tartományoknak új légoltalmi szirénák telepítésére,

mert országos lefedettségük még nagyon messze van; egészségügyi felszerelésekből, gyógyszerekből és védőruházatból pedig vésztartalékot képeznek – tette hozzá Faeser.

 

(Mandiner)

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató