A francia pénzügyminiszter elmondta, hogy készek további kemény szankciókat eszközölni.

Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter elmondta, hogy kész „továbbmenni” és betiltani az orosz olaj importját – olvasható a CNN-en.
Le Maire „mészárlásnak” nevezte a kramatorszki pályaudvar elleni merényletet, amelyben legalább ötven ember meghalt, és kijelentette, hogy „a felelősöket azonosítani kell”.
A miniszter hozzátette, hogy
európai egységre van szükség a szigorúbb energetikai szankciók végrehajtásához.
Ami Franciaországot illeti, készen állunk arra, hogy továbblépjünk, és döntsünk az olaj tilalmáról, és mélyen meg vagyok győződve arról, hogy a következő lépések és a következő megbeszélések az orosz olaj tilalmának kérdésére összpontosítanak – mondta a francia miniszter.
(Mandiner)
Kedves Olvasóink!
A Vadhajtások.hu csak rajtatok múlik.
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.