2024. március 29. - Auguszta
EUR : 394.87
USD : 364.71
Időjárás ikon16°

Összeomlik az ukrán gazdaság a háború miatt

Ukrajna gazdasága 45,1 százalékkal fog zsugorodni az idén az orosz invázió nyomán bezárt vállalkozások, a megszakadt exportok és a megsemmisült termelőeszközök miatt – ismertette vasárnap a Világbank a háború gazdasági hatásait vizsgáló elemzésében. Az eddig is Európa szegényházának számító országot (az egy főre eső GDP a háború előtt is negyede volt a magyarnak) teljesen padlóra küldi a háború.

Az elemzés készítői szerint az ukrán vállalkozások több mint fele kénytelen volt bezárni, a még működő vállalkozások pedig rendes kapacitásukon alul teljesítenek. A fekete-tengeri hajózási útvonalak elvágásával Ukrajna elesett gabonaexportjának 90 százalékától, illetve összes exportjának felétől. Ukrajna kiterjedt térségein a harci cselekmények következtében lehetetlenné vált a gazdasági tevékenység, a háború mindemellett súlyosan akadályozza a mezőgazdasági termelést is.

Becslések szerint 100 milliárd dollárt is meghaladó károk keletkeztek az ukrán infrastruktúrában. Denisz Smihal ukrán miniszterelnök vasárnap este közölte, hogy a kijevi vezetés egymilliárd hrivnyát (34 millió dollár) folyósít az orosz megszállás alól visszafoglalt területeken a romeltakarítási és műszaki rendbetételi munkálatokra: 400 millió hrivnyát Kijev térségének, egyaránt 250 milliót kap Csernyigov, illetve Szumi térsége, és a nyugati Zsitomir 100 milliót. Ebből a pénzből – amennyire futja – mindenekelőtt a távfűtési és gázelosztó hálózatokat, víz- és áramvezetékeket javítják meg, ezután kerülnek sorra a tetők és nyílászárók, majd az utak.

Anna Bjerde, a Világbank alelnöke kijelentette, hogy Ukrajnának haladéktalanul masszív pénzügyi támogatásra van szüksége. A Világbank eddig 923 millió dollárt különített el, illetve egy további kétmilliárd dolláros csomagot tervez kölcsönök és garanciák formájában Ukrajna számára.

A Világbank szerint Oroszország hazai összterméke (GDP) 11,2 százalékot fog esni 2022-ben a nyugati pénzügyi szankciók hatására. A háborút Fehéroroszország és Moldova gazdasága is erősen megsínyli, de az Ukrajna közelében fekvő közép-európai országok gazdasági növekedése is lassul a Világbank szerint, a növekvő nyersanyagárak és a menekülthullám miatt.

 

Forrás: Pestisrácok.hu

 

Az oldalunk sütiket használ. Adatvédelmi tájékoztató