Újabb pácba keveredett Dani Mocanu manele-énekes. A legutóbbi klipforgatásán Ramnicu Valceában egy régi brit páncélozott járművet is használtak, aminek ő a tetején állt, miközben a jármű lezúzta néhány, az út szélén parkoló autó oldalát. Mocanu azt mondta később az egyik román tévécsatornának, hogy a sofőr egy gyereket akart kikerülni, aki őt és a tankot fényképezte, de a rendőrség más következtetésre jutott.
A rendőrség szerint ugyanis a tank sofőrje éppen a telefonját nyomkodta vezetés helyett és ezt szemtanúk is megerősítették. A közúti forgalomban való részvételre átalakított, Nagy-Britanniában bejegyzett jármű egy brit jogosítvánnyal is rendelkező román állampolgár tulajdona. Mivel az okmányok rendben voltak, a rendőrség 580-725 lej (kb. 44-55 ezer forint) közötti pénzbírságot javasolt a sofőrnek, amiért az figyelmetlenségével veszélyeztette a forgalomban résztvevők épségét.
(Főtér.ro)