A közgazdász azt is elmondta, hogy a magyar társadalom demokráciaigénye kifejezetten mérsékelt.
Róna Péter, az ellenzék korábbi köztársaságielnök-jelöltje az ATV Egyenes Beszéd című műsorában értékelte az országgyűlési választás eredményét. A műsor elején Róna elmondta, hogy „az általános beszédformák amik elhangzanak, arról szólnak, hogy Magyarországon lenne demokrácia,
ha az ellenzék nem lenne olyan ügyetlen, mint amilyen ügyetlen,
illetve ha Orbán Viktor és társai nem lennének olyanok mint amilyenek”.
Ezután elmondta, hogy véleménye szerint,
a magyar társadalom demokráciaigénye kifejezetten mérsékelt.
Valamint olyan berendezkedés iránt érdeklődik, ami a függőségre épít, és ahol cserébe a hatalom gondoskodik róla.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy a Fidesz győzelméért a társadalom a hibás és nem az ellenzék. Majd hozzátette, hogy „az alternatíva iránti kereslet nagyon gyenge, én ezt a keresletet nem látom, ezzel nem találkozom, Budapesten kívül aligha van ilyen kereslet”.
Kedves Olvasóink!
A legnagyobb támogatás számunkra az, ha direktben keresitek portálunkat, amiért hálásak is vagyunk.
Igyekszünk azoknak is megfelelni, akik a közösségi oldalakon keresik a híreket, ezért elindítottuk a Messenger csatornánkat.
Közvetlenül elküldjük neked a nap legfontosabb cikkeit portálunkról.
Köszönjük ha feliratkoztok!
Nektek egy kattintás, nekünk hatalmas segítség.
